Az Izreeli Védelmi Minisztérium tárgyalásban áll a kanadai, privát kézben lévő Top Aces céggel, amely szeretné megszerezni az izraeliek által 2016-ban leállított F-16A/B „Netz” típus 29 példányát.
Az üzlet értéke nagyjából 100 millió dollár (gépenként kb 3,5 millió dollár) körül lehet, ennek értelmében az eddigi legnagyobb hasonló üzletről beszélhetünk.
A szóban forgó gépeket az Izreali Légierő még az 1970-es évek végén szerezte be és számos harci feladatban vettek részt. Ebből a legismertebb az 1981-es Opera hadművelet volt, mely során egy épülő iraki nukleáris reaktort semmisítettek meg. Szintén ebben az évben, általuk érte el az F-16 típus az első légigyőzelmét egy szír Mi-8-as helikopter lelövésével.
A típus kivonásával mintegy 40 darab Netz került eladósorba, melyek egy részét többek között Horvátország számára is már felajánlották. Ha viszont a mostani üzlet sikeres lesz, akkor 29 példánynak lehet új gazdája a Top Aces vállalat, akik agresszor szolgáltatásokat nyújtanak a megrendelőik számára.
Jelenleg az Alpha Jet és az A-4 Skyhawk típussal repülnek, de az F-16-ost már régóta soraikban szeretnék tudni. Mivel korának egyik kiemelkedő képességű, még ma is intenzíven használt típusa, kiválóan alkalmas az ellenség szerepének szimulálására, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a USAF és a US Navy is a mai napig használja őket agresszor szerepkörben. A Top Aces magasan képzett, egykori hivatásos vadászpilótákat alkalmaz, akik a kanadai, német és amerikai fegyveres erőknél teljesítettek szolgálatot.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.