Mint ahogy arról Facebook oldalunkon már hírt adtunk, a napokban balesetet szenvedett a KC-390-es egyik prototípusa Gavião Peixoto repülőtéren, lefutott a pályáról. Az első fotó még nem mutatott komolyabb sérülést, az újonnan nyilvánosságra került képek már igen.
A baleset körülményeit egyelőre vizsgálja a brazil Embraer repülőgépgyártó szakembergárdája, így pontos részleteket egyelőre nem tudunk, annyi ugyanakkor biztos, hogy az új teherszállító repülőgép személyzete nem sérült meg. Az eddig elkészült két prototípus végezte a berepülési programot, ami most vélhetően csúszik majd. Eredeti ütemterv szerint már 2018-ban megkaphatja az első példányt a Brazil Légierő. Az ígéretes KC-390-es lehetséges beszerzése európai országok légierejénél is szóba kerülhet.
Forrás: http://tecnodefesa.com.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.