2017. november 18-án, szombaton, levegőbe emelkedett az első A-100 típusú légtérellenőrző repülőgép prototípusa a taganrogi Berijev repülőgépgyár (TANTK) területéről.
A repülőgépet a Berijev berepülőpilótái vezették, melyek az első repülés során a típus repülési jellemzőit, stabilitását vizsgálták. Az A-100 létrehozásában nagyban részt vett a radarrendszer fejlesztő cég, a Vega is.
Mint ismeretes, a platformot, az RF-78651 lajstrom jellel ellátott, Uljanovszk névvel ellátott új Il-76MD-90A-t, mely 2014. október 3-án emelkedett először a levegőbe, 2014. november 21-én repülték át a taganrogi Berijev repülőgépgyárba, hogy A-100-as légtérellenőrző repülőgéppé alakítsák át. Tervek szerint, a típus 2020-ban kerülhet a csapatokhoz, melyek fokozatosan, a jelenleg hadrendben álló A-50-es és modernizáción átesett A-50U-kat váltja majd le.
A hírhez kapcsolódik, hogy a napokban kigördült a Tu-160 stratégiai bombázó modernizált, M2-es változata is. Mutatjuk a videót az eseméyről:
Forrás: bmpd.livejournal.com
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.