A napokban fotók jelentek meg arról, hogy az új orosz Jak-152 típusú kiképzőgép első példánya (0001 számú), melyet az Irkut repülőgépgyártó vállalat szerel össze, új szürke festést kapott.
Mint ismeretes, az első példány 2016. szeptember 29-én Irkutszkban emelkedett először a levegőbe és ez idáig a gyári berepüléseket festés nélkül hajtotta végre. A repülőgép tervezését még 2014-ben kezdték meg. A vállalat nyilatkozata szerint, a 0001 és 0002 számú gépek a berepülés programban vesznek részt, a statikai vizsgálatokat a 0003-as gépen végzik, illetve 0004-es példány az erőforrás és más rendszerek tesztelésére szolgál. A Jak-152-es a német fejlesztésű RED A03T V12 hajtóművet kapja meg. A típus dugattyús motoros, légcsavaros, alapfokú kiképző és gyakorló repülőgép, melyet az orosz Jakovlev tervezőiroda fejlesztett ki és az Irkut repülőgépgyár gyárt.
Oroszország ez idáig 150 példányt rendelt légiereje számára, ez a szám szakértők szerint akár 250-300 példányra is duzzadhat. Továbbá a katonai és a polgári pilótaképzésben is jelentős szerepet játszó DOSZAAF parancsnoka, Andrej Lebegyev még korábban kijelentette, hogy a DOSZAAF 2020-ig 105 darab Jak-152-est kíván beszerezni. 2017 márciusában, az orosz védelmi miniszter-helyettes, Jurij Boriszov az ügyben azt nyilatkozta, hogy az orosz védelmi minisztérium még ebben az évben megrendeli az Irkut-tól az első 3 Jak-152-es kiképzőgépet.
Forrás: bastion-karpenko.ru
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.