Az Egyesült Államok légierejének parancsnoksága a napokban megerősítette, hogy 2017. május 25-én megérkezett az ötödik (AM-5 jelzésű) norvég F-35A az arizonai Luke légibázisra.
Mint ismeretes, Norvégia még korábban, 3-as szintű partnerként csatlakozott az F-35 programhoz, így részt vesz a rendszerfejlesztési és tervezési munkákban is. Norvégia még 2008-ban erősítette meg, hogy a repülőgép tenderük győztese az új, ötödik generációs F-35A Lightning II lett, így a jövőben azok váltják majd le a jelenleg szolgálatban álló 57 darab F-16-osukat. Tervek szerint az ország több lépcsőben, nem kevesebb, mint 52 példányt kíván rendszerbe állítani. Napjainkig 28 darabra adták le megrendelésüket.
Az 52 gép teljes költsége 62,6 milliárd korona (9,9 milliárd dollár), de ebben már benne van a fegyverzet, valamint a kiszolgáló berendezések, azonban előreláthatóan a költségek elérik akár a 67.9 milliárd koronát is. Az első két norvég F-35A 2015. november 10-én érkezett meg a Luke légibázisra, ahol is becsatlakoztak a többi ország F-35-ösei mellé, melyeken a külföldi pilóták és műszakiak kiképzése, felkészítése folyik.
Tervek szerint, 2017 végén már megérkezhetnek az első F-35-ösök Norvégiába. A Norvég Királyi Légierő közleménye szerint, a kezdeti képességet 2020-ra, míg a teljes bevethetőséget 2025-re kívánják elérni az új típussal. Az F–35-ösök egyik bázisa a jövőben az Orland légibázis lesz, azonban a készültségi szolgálatot ellátó gépek Evenes közelében létesülő légibázisról szállnak majd fel.
Forrás: armstrade.org
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.