A svájci Pilatus vállalat a napokban leszállította Indiának a 75. PC-7 Mk. II típusú kiképzőgépet is, ezzel teljesítette az indiai megrendelést. A repülőgép a Dundigal-ban található légierő akadémiájának lett átadva, ahol jelenleg az indiai pilóták kiképzése folyik.
Mint ismeretes, az ország védelmi minisztériuma még 2012. május 24-én kötött szerződést a svájci Pilatus vállalattal, 75 darab PC-7 Mk. II vásárlásáról, melyekkel a 2009 augusztusában leállított, hazai fejlesztésű HPT-32 Deepak típus után hagyott űrt kívánták pótolni. A szerződés a repülőgépeken felül pótalkatrészeket, illetve földi kiszolgáló berendezéseket is tartalmazott, továbbá 37 gépre opciót is jelentettek, de ezt egyelőre nem érvényesítették. Az üzlet összértéke megközelítőleg 560 millió dollár.
A svájci Pilatus vállalat PC-7-ese került ki győztesen, a KAI KT-1-essel szemben, a korábban kiírt kiképzőgép tenderen még 2011 júniusában, a konkrét szerződés aláírására azonban csak később, 2012 májusában került sor. Az első PC-7-eseket, melyek az Indiai Légierő igényeit figyelembe véve készültek, 2013 februárjában vehették át. A Pilatus információi szerint, napjainkig az indiai PC-7-es flotta már több mint 40 ezer órát töltött a levegőben. Az új típussal jelentően nőtt a pilótaképzés színvonala Indiában.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.