A Getafe-ben, 2020. június 29-én megtartott hivatalos átadási ceremóniát követően, június 30-án érkezett meg Eindhovenbe a NATO közös, többfeladatú tankerflottájának első A330MRTT gépe.
A repülőgép érkezéséről mutatjuk a videót. A második példányt várhatóan 2020. július végén adják át, ezt követően pedig kb. hathavonta érkezik a flottába új példány.
A programot Luxemburg és Hollandia indította el még 2016-ban: lényege, hogy az európai NATO tagállamok egy közösen megvásárolt és üzemeltetett tankerflottával rendelkeznek majd, csökkentve ezzel a "függőségüket" az Amerikai Légierő légi utántöltő képességétől. Napjainkig Luxemburg és Hollandia mellett Belgium, Németország és Norvégia csatlakozott a programhoz, hatodikként pedig Csehország 2019 októberében. A program a légi utántöltés mellett stratégiai szállítási és egészségügyi kiürítési képességet is jelent az országok számára.
Az országok az Airbus Defence & Space A330MRTT többfeladatú légi utántöltő és szállító repülőgéppel üzemeltetik majd a flottát, melyből várhatóan kilenc példányt szereznek be. A korábbi elképzelés szerint az A330MRTT flotta a hollandiai Eindhoven (5 db) és a németországi Köln repülőterén (4 db) állomásozna (illetve ideiglenesen a gépeket használó partnerországok repülőterein), ahol a Holland Királyi Légierő jelenlegi, leváltandó KDC-10-es tanker- és szállítógépei (jelenleg már csak 1 példány) is települnek.
A multinacionális program az EATC (European Air Transport Command) irányítása alatt működik: Hollandia 2000, Luxemburg 200 (ezt terveik szerint 1200-ra módosítanák), Németország 5500, Belgium 1000, Norvégia és Csehország pedig 100-100 repült órára szerződött napjainkig.
A repülőgépek üzemeltetése a MMU (Multinational Multirole Tanker Transport Unit) egység feladata lesz, a személyzetet a partnerországok közösen biztosítják, képzésük várhatóan 2020-ban befejeződik, az első két leszállított példány elsődleges feladata az ő kiképzésük lesz, 2020 végétől pedig már az említett feladatkörökben is használhatják a gépeket a partnerországok. Az utolsó példányt várhatóan 2024-ben szállítják le. A program továbbra is nyitott, várják további országok csatlakozási szándékát, továbbá a már MRTT-ket üzemeltető országokkal is szeretnének nemzetközi partnerkapcsolatot kialakítani.
Forrás: https://www.flightglobal.com/
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.