Az amerikai Sikorsky vállalat 2016. május 10-én leszállította az első 3 többcélú, MH-60R Seahawk típusú forgószárnyast a Dán Haditengerészet részére.
A helikoptereket 2 C-17-es szállítógép szállította le, melyek a Karup légibázison landoltak. Mint ismeretes, még 2012 decemberében Dánia kihirdette a helikoptertenderének győztesét, így az FMS program keretein belül 9 darab MH-60R Seahawkot rendeltek, összesen 686 millió dollár értékben, mely a logisztikai támogatást és a pilóták és műszakiak kiképzését is tartalmazta. Az első 2 elkészült dán forgószárnyas még 2015 októberében az Egyesült Államok haditengerészetéhez került, melyek a leszállítás előtt átestek a berepülési programon, illetve felszerelték őket mindazon berendezésekkel, melyeket a Dán Légierő külön rendelt meg.
Az új forgószárnyasok a tervek szerint 2017-től állnak hadrendbe, ugyanis a 8 Lynx Mk-90-es üzemideje akkor jár le, közel 30 év szolgálatot követően. A Seahawkok utolsó példányai 2018-ban érkezek meg, melyek a Karup légibázis 723-as századához kerülnek. A Seahawkokat a jövőben tengeralattjárók elleni harcra, kutató-mentő és felderítési feladatkörben, valamint a kalózok elleni harcokban kívánják bevetni. Dánia az első európai, illetve második külföldi ország, mely az MH-60R mellett döntött, ugyanis Ausztrália már vásárolt 24 példányt még 2013-ban. A típusból a gyártó, azaz az Egyesült Államok tervek szerint 291 darabot kíván beszerezni.
Forrás: armstrade.org
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.