Washington elsőként Európába küldi a többcélú, ötödik generációs F-35A Lighting II típusú harci repülőgépeit – nyilatkozta a napokban Herbert ”Hawk” Carlisle tábornok, a Légiharc Parancsnokság parancsnoka a szakújságíróknak.
„Elképzeléseim szerint erre már idén tavasszal - nyáron sor kerülhet. Európa az a hely, ahol ilyen repülőgépeket kívánunk állomásoztatni és úgy látom, hogy ez rövidesen meg is valósul” – tette hozzá a tábornok. Tervek szerint, az Egyesült Államok még az idén a csendes-óceáni térségbe is küld F-35-ösöket, illetve a közeljövőben (vélhetően jövőre) a közel-kelet térségében is megjelenhet a típus.
Ez év januárjában számoltunk be arról, hogy az USA tengerészgyalogságának vezetése 1 századnyi (16) F-35B-t küldött Japánba, melyek a szigetország déli részén fekvő Iwakuni tengerészeti bázisra települtek. Az első F-35B-kkel repülő tengerészgyalogos század 2015 augusztusában, míg az első légierős F-35A század 2016 augusztusára érte el a bevethetőséget.
Forrás: bastion-karpenko.ru
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.