Az Airshow China 2016 szakkiállításon látott napvilágot a hír, miszerint Oroszország a jövőben új nehéz szállítógépet fejleszt, melynek az Il-106-os nevet adták.
A repülőgép fejlesztési programja tervek szerint 2019-2020-ban kezdődik majd meg, nyilatkozta az Iljusin repülőgépgyár főtervezője, Nyikolaj Talikov. Elmondása szerint, a programot Oroszország kormánya is támogatja. Az Il-106-as az An-124-es kategóriájába fog tartozni, ugyanis napjainkban kevés az An-124-es, melyekkel mind a katonai, mind a civil nehéz szállítási feladatokat végzik.
Az új repülőgép vagy a PD-14-es vagy a PSz-90A hajóműveket kapja majd meg. Tervek szerint, a szállítógép 2 ilyen hajtóművel fog rendelkezni, így az üzemeltetése is költséghatékonyabb lesz a jelenlegi típusoknál. Az Il-106-os 80-100 tonna hasznos terhet szállíthat majd. Az új Iljusin tervei már korábban, a 80-as években megszülettek, azonban a Szovjetunió szétesése után a program is feledésbe merült. Vélhetően az akkori projekt újragondolása van napirenden.
(A fenti fotó az 1980-as évekből származik, az akkori tervrajz képe.)
Forrás: bastion-karpenko.ru
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.