A napokban, 2017. szeptember 14-én megérkezett Izraelbe a soron következő 2 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép a Nevatim légibázisra.
Napjainkra 7-re nőtt az átadott izraeli F-35-ösök száma. Korábbi hírek szerint, a most leszállított gépeknek (908, 909) eredeti tervek szerint, már augusztusban meg kellett volna érkezniük, azonban azok vissza lettek tartva, ugyanis az USA légierejének specialistái az egyik gépen további ellenőrzéseket hajtottak végre. Az Izraeli Légierő szóvivője is nyilatkozott az ügyben, aki hozzátette, hogy technikai meghibásodás ugyan nem volt, de az Egyesült Államok légiereje úgy döntött, hogy eltolja az átadás dátumát, mert néhány technikai ellenőrzést még végre kellett hajtani.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége, a DSCA még 2008 szeptemberében értesítette az USA Kongresszusát arról, hogy Izrael az FMS program keretein belül 25 darab F-35A-t vásárolna, illetve további 50 példányra opciót köt. Az üzlet összértéke a 15,2 milliárd dollárt is elérheti. Az ország védelmi minisztériuma még 2010 októberében első körben 19 darab F-35A-t rendelt, mintegy 2,75 milliárd dollár értékben. Az első Adir összeszerelése 2016. január 7-én kezdődött meg, az első repülésére 2016. július 26-án került sor. A második megrendelést, akkori gazdasági okokra hivatkozva, két lépcsőben vásárolták meg. A második rendelésről 2015. február 22-én döntöttek, akkor 2,82 milliárd dollár értékben további 14 F-35A-t vásároltak, a hozzájuk tartozó földi kiszolgáló berendezésekkel együtt. A harmadik beszerzést 2016 novemberében tették közzé, akkor az izraeli kormány újabb 17 példány vásárlásáról döntött. Az üzlet értékéről azóta sem tettek említést, azonban szakértői becslések szerint, a kiszolgáló berendezésekkel együtt a beszerzés több mint 2,5 milliárd dollárt emészthet fel.
Így napjainkig 50 darabra nőtt az Izrael által fixen megrendelt F-35-ösök száma. Az első 2 gép 2016. december 12-én érkezett meg, majd 2017. április 23-án újabb 3 példány landolt a Nevatim légibázison. A most átadott Adir-okat, a tervek szerint novemberben további 2 követi majd. Jelenleg a típust repülő Golden Eagle század pilótái kiképzési repüléseket hajtanak végre, a kezdetleges bevethetőséget a tervek szerint 2017. december 7-én érik majd el. Az első megrendelés teljesítését 2018-ra, míg a másodikét 2021-re ígérte a gyártó.
Forrás: armstrade.org
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.