Szabad utat kapott a nemzetközi légtérben végrehajtott repülésekre és a világpiacra történő kilépésre az Aero Vodochody L-39NG repülőgépe, miután megszerezte a cseh védelmi minisztérium illetékes hatóságától a légialkalmassági bizonyítványt.
A repülőgép – amely a hidegháborús korszak meghatározó kiképző típusának, az L-39 Albatrosznak a korszerűsített változata - az elsők között kapott olyan nemzetek fölötti katonai szabványok szerinti tanúsítványt, amelyeket az EU és a NATO valamennyi katonai hatósága elismer.
A gyártó cég két prototípusa a 2018 decemberi szűzfelszállása óta közel 300 tesztrepülést végzett, a sárkányszerkezetet pedig számos statikai vizsgálatnak vetették alá.
Tavaly az Aero Vodochody megváltoztatta a Williams International FJ44-4M hajtóművel szerelt L-39NG tanúsítási ütemtervét és úgy döntött, hogy 2020 harmadik negyedévében kívánja megszerezni a légialkalmassági bizonyítványt, de ekkor már a teljes képességű változatra – az eredeti terv szerint az alapverzió már 2019-ben megszerezhette volna a légialkalmasságit, ám az nem lett volna elég a nemzetközi piacra történő kilépéshez.
Az RSW Aviation és SkyTech cégek mellett Szenegál Légierő rendelt összesen 26 darab L-39NG-t: az amerikai RSW Aviation és a portugál SkyTech 12 illetve 10 darabot, míg Szenegál négyet. Az amerikai és a portugál civil cégek az NG-ket (is) a megrendelő légierők igényeinek kielégítésére (alájátszás, célrepülés, kiképzés) fogják használni.
A 14 évvel ezelőtti privatizáció óta a Penta befektetési társaság volt az Aero Vodochody anyavállalata, idén azonban a tulajdonjogát Tombor András magyar üzletembernek adta el, aki így a vállalat 51% -át birtokolja, az Omnipol cseh nemzetvédelmi társaság pedig 49% -ot fog birtokolni.
Júniusban a cseh kormány „hosszú távú” részvételt ajánlott Szlovákiának a programban egy hazai képzési csomaggal együtt, ha vállalják, hogy nyolc L-39NG-t szereznek be.
Szlovákia a beszerezni kívánt Lockheed Martin F-16 Block 70 hajózóit az Egyesült Államokba küldené kiképzésre, Prága azonban azzal érvel, hogy a régióban való képzésükkel pénzt takaríthatnának meg.
Forrás: https://www.flightglobal.com/
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.