A védelmi és biztonsági profilú Saab által fejlesztett Gripen E újgenerációs vadászrepülőgép 2017. június 15-én végrehajtotta első sikeres repülését.
2017. június 15-én, csütörtökön 10 óra 32 perckor a Gripen E a Saab tesztpilótájával a fedélzetén végrehajtotta első sikeres repülését. A 39-8 jelű repülőgép a Saab linköpingi repteréről szállt fel és 40 percen keresztül repült Östergötland keleti területei felett. A próbarepülés során – szemléltetve különböző teszt kritériumokat – a repülőgép számos feladatot végrehajtott, köztük a futómű behúzását és kiengedését.
„A repülés pont úgy sikerült, ahogyan vártuk. A repülőgép teljesítménye megegyezett azzal, amit a szimulátorban tapasztaltunk. A repülőgép gyorsulási képessége lenyűgöző és a gép könnyen kezelhető. Szükségtelen mondanom, hogy mennyire boldog vagyok, hogy én hajthattam végre az első próbarepülést”, mondta Marcus Wandt, a Saab kísérleti tesztpilótája.
„Ma repültünk első alkalommal ezzel a világklasszissal. Mindezt egy forradalmi repülőelektronikai rendszer számára teljes mértékben minősített szoftverrel hajtottuk végre. Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink számára okos vadászgép rendszert kínáljunk, olyan formába öntve, amelyet kezdetektől a jövő számára terveztek. Tovább folynak majd a tesztrepülések, hogy tartani tudjuk a program tervét és 2019 során leszállíthassuk a gépeket svéd és brazil megrendelőinknek”, mondta Jonas Hjelm, szenior elnök vezérigazgató, a Saab Aeronautikai Üzletágának vezetője.
Sajtóközlemény
Forrás: SAAB
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.