Az orosz-indiai közös projekt, a FGFA (Fifth Generation Fighter Aircraft) a végét járja. Október 20-án jelent meg a defensenews.com oldalán a hír, mely szerint az Indiai Légierő a közös programból történő kiszállás mellett döntött.
A program során az indiai iparra támaszkodva fejlesztettek volna ki a Szu-57 (T-50, PAK-FA) alapján egy olyan többfeladatú repülőgépet, amely méltó ellenfele lett volna az amerikaiak F-35-ösének. A közelmúltban látott napvilágot az Indiai Légierő parancsnokságának egy tájékozatója, amelyben nyíltan kijelentik, hogy a FGFA nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és így a további együttműködés okafogyottá vált.
Kitér a jelentés arra is, hogy a program során már az alacsony észlelhetőséget sem sikerült elérni a tervezőknek. A másik nyomós érv a magas költség volt, amely leginkább a „nem modulrendszerű” hajtóműveknek köszönhető, illetve az üzemeltetésük is túlságosan bonyolult lenne.
Az FGFA program még 2007-ben indult, orosz részről a Szuhoj, indiai részről a Hindustan Aeronautics Ltd. részvételével. A cél a PAK-FA (T-50) alapjaira építve létrehozni egy ötödik generációs harci repülőgépet – 295 millió dollár és tíz év után csupán a leendő csodagép külső kialakításáig jutott a program, ami elégséges indok volt az indiai félnek a kiszállásra.
Forrás: warspot.ru
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.