2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 409 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Keleti szomszédunk is az F-35-össel modernizálná légierejét

Keleti szomszédunk is az F-35-össel modernizálná légierejét
JETfly  |  2023. 04. 25., 15:08

Úgy tűnik, tovább folytatódik Európában a Lockheed Martin sikersorozata az F-35-ös eladások kapcsán, hiszen a közelmúltban jelentették be, hogy Románia is az ötödik generációs típussal modernizálná légierejét.

A NATO keleti szárnyán Lengyelország (32 darab) már korábban a típus mellett döntött, Románia döntését pedig 2023. április 11-én jelentette be az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa. A román fél egyelőre nem közölt részleteket a mennyiségről és az időzítésről, de a megrendelést először a kormánynak és a parlamentnek kell jóváhagynia. A Román Légierő vezetői úgy vélik, hogy az új harci repülőgép 2030 előtt nem állna szolgálatba. Helyi források szerint a megrendelés 16-24 példányról szólhat.

Románia érdeklődése az F-35 iránt már egy ideje ismert volt, ezt tavaly Klaus Iohannis államfő is megerősítette, aki egyben a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöke is. Bukarest már évekkel ezelőtt megkezdte a Román Légierő modernizálását, amelynek során az utóbbi időszakban 49 darab használt F-16-os vadászbombázót vásároltak (17 Portugáliából és 32 Norvégiából).

Közel egy éve, 2021 decemberében számoltunk be lapunkon arról, hogy Románia vásárolna a nyugdíjazott, norvég F-16-os flottából. A tervből mára valóság lett, a felek 2022. november 4-én írták alá a beszerzésre vonatkozó szerződést.
bővebben ...

Egyes hírforrások szerint az F-35-ösök az Egyesült Államok által nemrégiben modernizált Câmpia Turzii (Aranyosgyéres) légibázison fognak állomásozni. A Câmpia Turzii jelenleg a MiG-21 LanceR-eknek ad otthont, amelyeket hamarosan a Norvégiától beszerzett F-16-osok váltanak fel.

Forrás: https://www.blogbeforeflight.net/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 07., 17:00
Az F-35-ös program partnerországai között Norvégia lett az első, melynek teljessé vált az ötödik generációs harci repülőgép flottája: a két utolsó példányt a napokban adta át az amerikai gyártó.
2025. 04. 01., 18:00
Svédország - novemberben aláírt szándéknyilatkozatának folytatásaként - hivatalosan is megerősítette, hogy a brazil Embraer C-390 típusával modernizálja szállító repülőgép flottáját, búcsút intve a kiöregedő C-130H Herculeseknek.
2025. 03. 31., 09:15
Február 6-án tette közzé az ukrán védelmi minisztérium az első képet egy, már hazai felségjelzéseket viselő Mirage 2000-5F-ről. A kétüléses változatot ábrázoló kép felirata szerint ráadásul az első példány már Ukrajnában van.
2025. 03. 21., 09:15
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2025-04-09 17:00:19
Ramstein Flag 2025 - A dániai Skrydstrup légibázisra látogatott el dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, ahol a többnemzeti repülő harcászati gyakorlatról és az azon részt vevő magyar állomány feladatairól tájékozódott.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 04. 10., 09:43
Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből.
2025. 04. 09., 21:11
Kovács Krisztián ezredest 2025. január elsejei hatállyal nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár élére.
2025. 04. 07., 23:10
Az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok körében méltán népszerű CanSat Verseny kétnapos döntőjét idén is az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság tatárszentgyörgyi gyakorlóterén rendezték meg.
2025. 04. 02., 12:29
Bócsa szélén a Kukla Csárdához tartozó területen látható egy szovjet gyártású Li-2-es repülőgép.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.