Az Egyesült Államok légierejének bemutatócsapata 2016. június 2-án veszítette el a #6-os számú F-16-os repülőgépét, miután Colorado Springsben, a légierő akadémiájának ünnepélyes diplomaosztóján hajtottak végre áthúzást. Az eseményen Barack Obama elnök is tiszteletét tette.
Az esemény kivizsgálása azóta megtörtént, ennek eredményeit december 14-én hozták nyilvánosságra. Az anyag szerint a balesetet két tényező együttes bekövetkezése okozta: a gázkar egyik kapcsoló karjának meghibásodása és a pilóta gondatlansága. Leszálláshoz készülődve ugyanis a pilóta csökkentette a hajtómű teljesítményét, majd alapjárat helyett leállítási pozícióba helyezte a gázkart. Ezt repülés közben elvileg két különböző mechanizmus hivatott megakadályozni: az egyik egy kapcsoló kar, amit meg kell húzni, majd ezt követően a gázkart meg is kell dönteni ahhoz, hogy alapjáraton túl is hátra lehessen húzni, ami már a hajtómű leállítását jelenti.
Ugyanakkor az F-16-oson a kapcsoló meghibásodás miatt meghúzott állapotban beragadt, a gépet vezető Alex Turner őrnagy pedig a gázkar mozgatása közben szerencsétlen módon kellő mértékben meg is döntötte azt, így a gép hajtóműve leállt. A pilóta ugyan megpróbálkozott az hajtómű indításával, de az alacsony magasság miatt ez már nem sikerülhetett, így miután megbizonyosodott róla, hogy a gép lakatlan területre zuhan, meghúzta a katapult karját és sértetlenül földet ért. A 29 millió dollár értékű gép a balesetben odaveszett.
Alex Turner őrnagynak a baleset időpontjáig 1 447 repült órája volt, melyből 1 200-at F-16-oson teljesített. A baleset után tovább folytatta a repülést a Thunderbirds színeiben.
Forrás: The Aviationist
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.