Több internetes hírportál a napokban arról számolt be, hogy 2017. június 6-án a brit BAE Systems vállalat átadta Szaúd-Arábiának az utolsó, 72. Eurofighter Typhoon vadászbombázót is.
Az utolsó két együléses példány, melyek a Tranche 3A szériából valóak, a 8023-as és 8024-es oldalszámot kapták. Meg nem erősített információk szerint, a 2 repülőgép még aznap útnak is indult a BAE Systems wartoni üzemének területéről, majd június 8-án érkeztek meg az arab országba. Maga a brit vállalat még nem erősítette meg a hírt, azonban feltételezhető, hogy a bejelentést a Franciaországban június 19-én kezdődő, Le Bourget-i légiszalonra időzítik.
A Szaúdi Légierő a Typoonokat 3 repülőszázadra (3-as, 10-es és 80-as) osztotta szét, melyek mindegyike a Taif légibázison állomásozik. Még 2016-ban látott napvilágot a hír, miszerint Szaúd-Arábia tárgyalásokat kezdett a BAE Systems vállalattal további 48 darab ilyen vadászbombázó vásárlásáról.
Forrás: bastion-karpenko.ru
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.