A pénteki Szu-34-es katasztrófa után néhány nappal egy újabb fekete hírről számolhatunk be az Orosz Légi és Kozmikus Erők háza tájáról: a mai napon, 2019. január 22-én egy Tu-22M3 szenvedett katasztrófát Oroszországban.
A Tu-22M3-as bombázó kiképzési repülési feladatra emelkedett a levegőbe, de feladatát nem tudta befejezni, kényszerleszállást kísérelt meg helyi idő szerint 13 óra 40 perc körül. A kényszerleszállás során a repülőgép összetört, kigyulladt négyfős személyzetéből az eddigi információk szerint 3 fő életét vesztette: egy főt kritikus állapotban a kórházban ápolnak. A Tu-22M3-as a murmanszki terület Olenyegorszk légibázisán tört össze.
A katasztrófa okait vizsgálják, annyi már tudható, hogy kedvezőtlen időjárási viszonyok, hóvihar uralkodott a helyszínen.
Forrás: https://aviation-safety.net/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.