2016. december 15-én újabb 3 darab F-16-os landolt a romániai Fetesti légibázison. A repülőgépek átadásáról szóló dokumentációkat december 13-án írták alá a felek, Portugáliában.
Az átadási ünnepségről megjelent fotók alapján Románia két együléses (1605, 1611) és egy kétüléses (1606) példányt vehetett át. A ceremóniát követő napon a 86. légibázisra látogatott a román védelmi miniszter, Mihnea Motoc, aki találkozott az 53. repülőszázad pilótáival, illetve megtekintette az F-16-osokat és azok felszereléseit.
Mint ismeretes, még 2013-ban az Egyesült Államok jóváhagyásával Románia 12 darab F-16AM/BM Fighting Falcont vásárolt a Portugál Légierő gépeiből. Az új típussal a tervek szerint a lassan kiöregedő MiG-21-eseket váltják majd le. A szerződés magába foglalta többek között 9 pilóta és 75 műszaki kiképzését, az infrastruktúra kiépítését, illetve a fegyverek vásárlását is. 2013 novemberében megtörtént a kiválasztás, így 9 gépet Portugáliától, illetve további 3 példányt az Egyesült Államoktól szereznek be, erre még az év végén engedélyt is kaptak.
Az első hat F-16-os (1601,1602,1603,1604,1608 és egy kétüléses, 1610) ünnepélyes keretek között 2016. szeptember 28-án érkezett meg Romániába. Elképzelések szerint, az összes megrendelt F-16-os 2017 első felére érkezik meg és állnak hadrendbe. Még 2016 februárjában a védelmi miniszter arról számolt be, hogy Románia további 12 használt F-16-ost vásárolhat valamely, a típust üzemeltető országtól.
Forrás: bastion-karpenko.ru
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.