A British Airways a napokban vehette át az első Boeing 777-300ER típusú utasszállítóját (G-STBA), melyből összesen hat darabot (opcióként pedig további négy darabot) rendeltek még 2008 augusztusában. Két 777-300ER-t közvetlenül a gyártótól vásárolnak meg, míg a fennmaradó négyet a GE Commercial Aviation Services-től fogják lízingelni.
Az előzetes ütemterv szerint a brit légitársaság 2010-ben három darabot vehet át a 777-300ER típusból, 2012-ben pedig megérkezhet a további három darab is. A British Airways várhatóan még idén szolgálatba állítja az első 777-300ER-t, mely 297 főt vehet a fedélzetére. A modernizált belső térrel rendelkező utasszállító négyosztályos elrendezésben szállítja majd utasait, a ’First’ és ’Club World’ mellett helyet kapott a ’World Traveller’ és a ’World Traveller Plus’ enteriör is. Az európai légitársaságok közül az Air France-KLM, valamint a Turkish Airlines üzemelteti a General Electric GE90-es hajtómüvekkel szerelt Boeing 777-300ER-t.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.