Évente háromszor rendeznek éleslövészetet a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison szolgáló repülőgép-vezetők részére. Az idei második éleslövészetet július második hetében rendezték a nullaponti lőtéren. Ott jártunkkor – július 6-án, szerdán – két MiG–29-es és három L–39-es Albatrosz „ingázott” Veszprém és Kecskemét között, hiszen a gépeket az anyareptéren készítették fel a lőfeladatokra.
A nullaponti lőtértoronyban Szabó Tibor százados, repülésvezetőtől megtudtuk, hogy a MiG vadászgépek nem irányított levegő-föld rakétával és gépágyúval is tüzeltek a lőtérre kihelyezett célokra, az Albatroszok pilótái csak rakétával igyekeztek eltalálni az egykoron szebb napokat is látott páncélozott szállító harcjármüveket.
A kecskeméti hajózóknak egyébként egyszerü és kombinált manőverekkel kellett a lőfeladatokat végrehajtaniuk. Előbbi azt jelenti, hogy a repülőgép a célfelderítés és a tüzelés ideje alatt végig azonos magasságon – a MiG-ek 1800 méteres, az L–39-esek 1200 méteres magasságon – repül. A bonyolult manőver során pedig 200 méteres magasságból lőmagasságba emelkedve kell a leküzdeni a célokat.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.