A szolnoki MH 86. Szolnok Helikopter Ezrednél 2005. július 25-29. között vízi túlélő-kiképzésen vett részt a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis hét MiG-29-es pilótája.
Az elméleti, gyakorlati oktatás során tanultakat és az előző nap a szolnoki alakulat uszodájában begyakorolt fogásokat ma a Holt-Tisza egyik ágában kellett végrehajtaniuk, "éles" körülmények között.A vadászpilóták hajózóruhában, bakancsban és mentőmellényben gyakorolták a vízbe érkezést, illetve azt, miként kell a mentőcsónakba beszállni és a helikopteres csörlés helyére evezni.
A gyakorlat elsődleges célja egy szeptemberi NATO légierő-gyakorlatra, az Air Meet-re, való felkészítés volt, hiszen ott az Északi-tenger norvég partjai felett hajtják majd végre repülési feladataikat és esetleges vészhelyzetben késznek kell lenniük a megtanult fogások alkalmazására.A kiképzés zárómozzanataként Isaszegi János vezérőrnagy és Orosz Zoltán ezredes adta át a sikeres vizsgát bizonyító okiratot, amelyet majd Norvégiában be kell mutatniuk a gyakorlat előtt, hogy azon biztonsággal részt vehessenek.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.