2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Repülőműveleti Főnökség új jelképe

JETfly  |  2005. 08. 11., 15:08

A tavaly májusában, a kecskeméti bázis átszervezésekor alakult csapat már hosszú hónapok óta gondolkozik jelképén.

Első alkalommal idén február közepén ült össze a kis csapat, hogy kellemes környezetben, egy hangulatos vacsora mellett hozzák meg a felelős döntést. Akkor nem sikerült dülőre jutni, inkább egy kellemes kis kelta táncot lejtettek a résztvevők.

Az első megbeszélés után egyre többet került szóba, döntsük el a jelképet, századjelvényt. A csapat összeült és Nagy István őrnagy vezetésével döntöttek. Az ötlet megalkotója Molnár Gyula őrnagy, aki egy repülő makettel játszó Jolly Joker bohócot álmodott meg. A döntést azért is sürgette a csapat, mert a kecskeméti repülőnapon már jelképüket ábrázoló karjelzéssel szerettek volna részt venni. A terv sikerült. Az álom papírra vetődött majd a terv alapján elkészült az első felvarró verzió. A kis csapat megnézte, elfogadta és már gyártódott is a hímzett jelzés.

A Repülő Müvelet Főnökség tagjai nagy meglepetéssel és örömmel vették, mikor Toperczer István csütörtökön megérkezett a várva várt szállítmánnyal. Az újdonsült  felvarrók hamar felkerültek az RFM tagjainak egyenruhájára és némely gyüjtő, érdeklődő is beszerezhette a repülőnapon eme ritkaságot.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.