Egy nap, amely rólunk, egy nap, amely nekünk szólt. Alakulatunk, az 59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 19 évvel ezelőtt, 1990. április 28-án vette fel a II. világháború legendás vadászpilótájának, Szentgyörgyi Dezsőnek a nevét. Ez alkalomból, első ízben került sor a bázisnap megtartására.
Kilián Nándor dandártábornok nyitotta meg a napot. Megnyitójában kitért arra, hogy ez az első alkalom, de nem az utolsó. A későbbiekben évente meg kívánjuk ünnepelni ezt, a bázis életében igen jelentős eseményt.
Az esemény kapcsán természetesen megemlékeztünk Szentgyörgyi Dezsőről, a pilótáról, az emberről, „akinek halála után nem az számít, hogy 55 évet élt, hanem az, hogy 5 millió kilométer repült, akit pályája során mindvégig a szerénység, az egyszerüség, a segítőkészség, a magas szintü szakmai felkészültség és a bajtársiasság jellemzett.”
A nap további része leginkább a sport, az ügyesség jegyében zajlott. A napot a FormaZona Sportközpont csinos edző hölgyeinek jóvoltából egy közös bemelegítéssel kezdte az állomány. Az izzasztó aerobic gyakorlat után mindenki érdeklődésének leginkább megfelelő elfoglaltságot kereshetett. Az egyik repülőgép állóhelyen a sportnak – floor ball, tollaslabda, asztalitenisz – hódolhattak az érdeklődők. Aki a „kényelmesebb” elfoglaltságokat részesítette előnyben az is talált magának elfoglaltságot. Repülőgép- és motor szimulátor segítségével finomíthatták tudásukat az érdeklődők, sőt a bátrabbak motorra és repülőgépre „pattanhattak”.
A nap folyamán kiképzési repülés keretében lehetőség nyílt arra, hogy a rendezvényt támogató cégek néhány tagja, és az állomány egy része „saját bőrén” tapasztalhassa, ilyen érzés egy katonai szállító repülőgéppel a felhők közé emelkedni. A repülés mindenki számára felejthetetlen élménynek bizonyult.
A Füredi Autósiskola jóvoltából motoros ügyességi versenyre is sor került, egy a „motorosok” által is nehéznek nevezett pályán.
A nap folyamán a Puma század pilótái földi körülmények között végrehajtott repülési feladatokat mutattak be az érdeklődőknek. Sor került kerékpáros légiharcra, traktoros-kerékpáros légi utántöltésre és nem utolsó sorban lézermegjelölésü focira. A bemutató után „lelkes amatőrök” is kipróbálták a vadászpilóták „embert kívánó” feladatait.
Nagy sikert aratott az „erősemberek” versenye. Nem volt jelen sem Fekete László, sem Nick Árpád, ennek ellenére, amikor a jelentkezők nekifeszültek, a négytonnás Albatrosz mindig elmozdult a helyéről. Nagy sikere volt, amikor a bázis parancsnoka feszült neki a vonórúdnak, de hasonló ováció kísérte annak három hölgynek a próbálkozását is, akik együttes erővel húzták el a repülőgépet. A „legerősebb ember” a JETfly internetes magazin tulajdonosának, Koncsik Istvánnak jóvoltából egy mürepüléssel lehet gazdagabb, amely során a pilóta nem más, mint az alakulat korábbi tagja, Szabó „Topi” Zoltán lesz.
Sokan figyelték érdeklődve, egy Magyarországon még nem igazán elterjedt sportág, az amerikai futball bemutató edzését.
A FORMONT Autó Kft. jóvoltából az érdeklődők a nap folyamán a legújabb típusú Renault és Dacia típusú személygépkocsikat próbálhatták ki, és a tesztelők a vezetés élményén kívül ajándékokkal távozhattak a cég standjától.
A Zrínyi Kht. könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárán megvásárolható volt Dr. Toperczer István orvos alezredes – a bázis egészségügyi központ parancsnok – legújabb könyve, amit a helyszínen dedikált is a szerző.
A HM Stefánia Tours legújabb utazásait ajánlotta mindazoknak az érdeklődőknek, akik a nyarat külföldön vagy itthon szervezett körülmények között szeretnék eltölteni. A Honvéd Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár területi képviselője a pénztár előnyeivel ismertette meg az érdeklődőket.
A bázis állománya körében egyre népszerübb a motorozás, éppen ezért a Rodeo Ride 34, a Suzuki típus hivatalos márkakereskedője, az általa forgalmazott motorkerékpárokat mutatta be az érdeklődőknek.
A délelőtt folyamán rövid látogatást tett a bázison Orosz Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, aki elismeréssel nyilatkozott a látottakról, a programokról.
A „katonás ebéd” – babgulyás és rétes – közben a helyi Gong Rádió jóvoltából élő kívánságmüsor zajlott, és a bázis tagjai nem fukarkodtak a kérésekkel. Volt, aki szolgálatban lévő társainak, volt aki kedvesének küldött egy-egy dalt, de akadt olyan is aki a kért számot a parancsnoknak címezte.
A délután folyamán fellépett a First Step táncegyüttes, majd visszatértek a FormaZona csinos edzői, és egy fergeteges kangoo bemutatót tartottak. A bátrabbak maguk is kipróbálhatták ezt a
különleges sporteszközt. A programot a kecskeméti Dub-Dub együttes koncertje zárta.
Talán senki nem veszi zokon, ha megemlítjük mindazokat, akik valamilyen módon hozzájárultak az első kecskeméti bázisnap sikeres végrehajtásához: FORMONT Autó Kft., Füredi Autósiskola, Gong Rádió, Rodeo Ride 34, JETfly Internetes Magazin, HM Stefánia Tours, HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Kecskeméti Helyőrségi Klubja, HM Zrínyi Kommunikációs Közhasznú Kht., Kiskunfélegyházi Malom Kft., METRO Kecskeméti Áruháza, First Step táncegyüttes, FormaZona Sportközpont, ArenaShow színpad és hangtechnika.
Az eseményről készült fotók megtekinthetők: http://www.mh59.hu/rovatok/hu/galeria/bazisnap09_galeria/
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.