A MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya az elmúlt időszakban két nagyszabású gyakorlaton is részt vett. A kecskeméti repülőbázis különleges abban a képességében, hogy önállóan, külső támogató elem bevonása nélkül tud mozdulni és végrehajtani küldetését.
A hajnali órákban meglehetősen vegyes társaság kezdte meg a munkát és ezzel a kitelepülést. Gripenes és szállítórepülő müszakiak, hajózók együtt, egy célért dolgozva pakolták meg a gyakorlatokra induló első repülőgépet, a Szállítórepülő század állományába tartozó 407-est.
A LF2012 előörse számára furcsa, érdekes érzés volt, mikor a napfelkelte Varsó felett érte a csapatot. Gyors Ronneby „dobbantás” után sietni kellett Vidselig, hogy mire a sokkal gyorsabb Gripenek kiérnek a müszaki állomány már előkészülve tudjanak a szolgálatukra lenni. A kiérkezést a kettes számú Ancsa landolása fejezte be, és ezzel kezdődött a LF2012 gyakorlat vidseli szakasza.
A sikeres LF2012 gyakorlatot követően a hazatelepülés maradt hátra, ami nagyfokú rugalmasságot és a váratlan helyzetekhez történő alkalmazkodást kívánt mind a müszak, mind a szállítórepülő hajózó állomány részéről. Az első Gripenek már hazaértek, mikor a hátvédet játszó An-26 elemelkedett a vidseli betonról.
A szállítórepülők feladata, hogy minden nagyértékü müszaki felszerelést, személyi állományt időben és térben, biztonságban leszállítson. Igaz, hogy a hazatelepülés este 9 körül fejeződött be, de minden résztvevőt örömmel töltött el, hogy ismét a megoldás részese lehetett. A MH 59. Sz.D.R.B. személyi állománya ismét bebizonyította, hogy a ki és hazatelepülések alkalmával, rugalmasan és sikeresen tudott együttmüködni egy olyan célért, amit az egyes alegységek külön - külön nem tudtak volna végrehajtani. Bebizonyosodott, hogy a csapatban gondolkodás vezeti sikerre a kecskeméti bázist.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.