2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tiger Meet 2014: Magyar Gripenek nemzetközi kötelékben

JETfly  |  2014. 06. 23., 11:34

Javában zajlik Németországban a Tiger Meet 2014 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat, amelyen – mint arról korábban is beszámoltunk – az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Gripen-vadászgépei is részt vesznek.

A „nagymacskák” gyakorlatának lényege voltaképpen a nagy kötelékben történő repülés, amelyre a hazai Gripeneknek itthon semmilyen értelemben (se elegendő technikai eszköz, se elég nagy légtér) nincs lehetőségük.

Gripen

Kálló Sándor őrnagy, a Puma-század parancsnoka elmondta: a délelőtti repülések minden esetben ilyen nagy kötelékes gyakorlatot foglalnak magukba.

„Általában negyven repülőgép harcol tíz ellen. Az első napon mi még az ellenség szerepét játszottuk, a másodikon viszont a baráti erők között kaptunk feladatot. Levegő-levegő, illetve levegő-föld szcenáriókat gyakorlunk: tegnap éppen imitált bombázási feladat szerepelt a programban. Noha még nagyon a gyakorlat elején járunk, elmondhatom, hogy eddig jól teljesítettünk. Felszállás nem maradt el, és müszaki problémáink sem akadtak”.

Kálló Sándor őrnagy

Hozzátette, hogy a délutáni hullámokban a Gripenek - kisebb kötelékekben - a különféle vadászgép-típusok elleni harcot gyakorolják. Mint mondta, Magyarországon maximum a négy-négy elleni harcot tudják imitálni – a svédországi szimulátoros képzés mellett így készültek fel a Tiger Meetre.

Tiger Meet 2014

Kálló Sándor őrnagytól megtudtuk azt is, miszerint a gyakorlat úgynevezett „észlelői napjaira” (spotters day) összesen eddig 2000-en regisztrálták magukat. A vadászgépekre kíváncsi fotósok a torony közeléből kaphatják lencsevégre – némi képzavarral élve – a repülő „nagymacskákat”.

„Sok kötelék festett gépekkel érkezett, és a gyakorlat során lesz majd külön egy afféle fotós repülés is, amikor direkt a lehető legjobb fényképek kedvéért repülnek majd ezek a speciális festést kapott gépek” – füzte hozzá a századparancsnok.

Tiger Meet 2014

Persze nincs vadászgép megfelelő müszaki támogatás nélkül. Ádány Sándor őrnagy, a Repülőmüszaki Zászlóalj szolgálatvezető mérnöke kérdésünkre elmondta: ők úgy készültek fel a gyakorlatra, hogy a nagyobb munkákat, nagyobb ellenőrzéseket már jó előre elvégezték a Németországba települt Gripeneken.

„Tulajdonképpen ugyanazt a munkát végezzük, mint otthon, csak éppen a hazai bázistól távol. Itt kinn csak kisebb ellenőrzéseket végzünk, illetve az esetleges apróbb hibákat javítjuk ki” – mondta a szolgálatvezető mérnök.

Tiger Meet 2014

A gyakorlaton a fentebb említett feladatok mellett legalább ugyanolyan fontos a nagyjából magyarra szinte lefordíthatatlan „tiger spirit” - mondjuk „nagymacskás életérzés” átélése, mert nem csak Tigrisek, hanem például Párducok és ugye magyar Pumák is képviseltetik magukat.

Tiger Meet 2014

A szervezők a munka mellett gondoskodnak a kikapcsolódásról is. Hogy a nemzetek még inkább megismerjék egymást és a nációk kultúráira jellemző egyediségeket egy úgynevezett International Night-ot vagyos nemzetközi estet rendeztek, ahol minden nemzet saját jellegzetes ételeit  italait mutatta meg. A magyarok standja különösen közkedvelt volt. A babgulyást készítő csapatot még Sáfár Albert dandártábornok, légierő haderőnem főnök is meglátogatta, aki elismerően szólt a magyar csapat munkájáról.  

Szöveg: Szausev Xénia (MH 59. SZDRB); Kálmánfi Gábor (honvedelem.hu)

Fotó: Szausev Xénia

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.