A nagytávolságú útvonalrepülés navigációs feladatainak végrehajtását gyakorolta az a három német Tornado vadászgép, melyek 2014. augusztus 7-11. között tartózkodtak a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.
A harci gépek a Német Légierő Schleswig-Jagel bázisáról érkeztek. A kecskeméti repülőbázis kijelölt állománya az idei évben már kétszer is járt a Hamburgtól északra található bázison. Májusban a JAWTEX, majd júniusban a NATO Tiger Meet 2014 nemzetközi gyakorlaton. A gyakorlatok során levegő-levegő, levegő-föld és közvetlen légitámogatás feladatokat (CAS) hajtottak végre a magyar JAS-39 hajózók. Augusztus 8-án, pénteken egy Tornado és egy JAS-39 Gripen közös navigációs feladatot hajtott végre az interoperabilitás fejlesztése céljából.
Szöveg: Tóth Róbert hdgy.
Fotó: Dr. Toperczer István alez.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.