Együttműködési megállapodás aláírásával fűzte még szorosabbra az eddig is kiváló kapcsolatot a Honvédelmi Minisztérium és Kecskemét városa. A dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere írta alá a tárca Balaton utcai objektumában, január 30-án.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta: a város lakóival együtt úgy érzi, hogy Kecskemét az ország egyik legbiztonságosabb települése, köszönhetően a katonáknak. „Ehhez szeretnénk további segítséget nyújtani, kiemelten az ifjúság megszólításával, hogy a fiatalok számára is fontos legyen a haza szeretete és a haza védelme” – fogalmazott.
Benkő Tibor örömét fejezte ki, amiért a katonák jelenléte és munkája biztonságérzetet ad a helyieknek. Kiemelte: a több évtizedes együttműködést biztosító katonák nem csak hazai, de nemzetközi szinten is elismert munkát végeznek. A honvédelmi miniszter aláhúzta: a Magyar Honvédség számára rendkívül fontos a társadalmi kapcsolatok ápolása és építése. „A Magyar Honvédség a társadalomból építkezik, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a társadalom érezze ezt, és be is fogadja a katonákat. Úgy gondolom, példaértékű az együttműködés, amely eddig is létezett, és amelyet most papíron is rögzítünk” – mondta.
Az együttműködési megállapodás aláírását megelőzően a honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Magyar Honvédség 2021-ben újra nemzetközi repülőnappal készül, amelyre már meg is kapta a kormány támogatását. A rendezvény és a közös szervezés tovább erősíti majd a Honvédelmi Minisztérium és Kecskemét város kapcsolatát.
Forrás: https://honvedelem.hu/
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.