2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nincs összefüggés a honvédségi repülőbalesetek között

2015. 11. 11., 16:38

A hatósági vizsgálati eredmények szerint nincs összefüggés a Magyar Honvédség három repülőgépének nyáron történt balesete között, rendszerszintű üzemeltetési problémát nem tártak fel - hangsúlyozta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az Országgyűlési honvédelmi és rendészeti bizottságának november 11-i, szerdai ülésén.

A Magyar Honvédség egyik kétüléses Gripen gépe május 19-én Kecskemétről felszállva hajtott végre feladatot a cseh légtérben, amikor a cáslavi repülőtéren balesetet szenvedett. Ezt követően, június 10-én Kecskeméten ugyancsak egy Gripent, majd június végén Szolnokon egy JAK-52-es típusú repülőgépet ért baleset. 

Dr. Simicskó István miniszter a bizottság előtt részletesen ismertette a három esetet, s elmondta, párhuzamosan több vizsgálat is indult, így részeredményekről tudott beszámolni. Ugyanakkor kiderült, hogy az első balesetben érintett gép vezetőjének megvolt a szükséges jogosítványa, jártassága megfelelt az elvárásoknak, azonban a repülési ideje az esetet megelőző fél évben rendkívül alacsony volt.

Simicskó István kifejtette: az első, cáslavi Gripen-baleset körülményeinek, okainak feltárására a magyar, cseh és svéd hatóságok közösen és önállóan is indítottak vizsgálatot. Az eddigi eredmények szerint a légügyi hatóság rögzítette, hogy a kétüléses gépen a fékrendszert maximálisan üzemeltették. Ezzel kapcsolatban több vizsgálat - köztük a pilóta felelősségéről szóló - még folyamatban van. 

A Magyar Légierő Gripenjének (42) balesete Caslavban


A második, Kecskeméten történt Gripen-baleset vizsgálata során már megállapították, hogy a légi közlekedési szabályokat nem sértették meg. Sem a baleset érintettjei, sem a gépekkel foglalkozó hajózó, mérnöki állományból senkit nem terhel személyi felelősség. Itt egyértelműen műszaki hiba okozta a balesetet. A futómű nem nyílt ki teljesen. Emellett a svéd gép brit gyártmányú katapultülése sem oldódott ki megfelelően - közölte a miniszter. 

A JAK-52-es repülőgép június végi, szolnoki balesetéről a vizsgálat azt mondta ki, hogy a gyakorlógép a feladatra alkalmas volt, előírások szerinti üzemidővel rendelkezett, a szükséges ellenőrzéseket végrehajtották rajta. A balesettel összefüggésben sem személyi, sem szervezeti felelősséget nem állapítottak meg. 

Az első Gripen-balesetben nem sérült meg senki, a második balesetben a pilótát műteni kellett. Az ő repülőalkalmassági vizsgálata januárban lesz. Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök azt mondta: lehet, hogy a korábban feltételezettnél is hamarabb repülhet majd. A JAK-52-es pilótája jelenleg otthon lábadozik, várhatóan teljesen felépül.

A honvédelmi miniszter kiemelte továbbá, hogy szeptember elseje óta a Magyar Honvédség légiereje a balti légtér védelmében is részt vesz. Simicskó István elismerte, hogy a kevés gép miatt „feszített” rendben, de ezzel együtt a honvédség légiereje kiválóan látja el feladatait.

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.