Védőszárnyak 2.0 - Lehet két riasztással több?

A BAP (Baltic Air Policing), azaz a „légi rendészeti” feladatok ellátása 2004-ben kezdődött, miután a három kis szovjet utódállam: Litvánia, Észtország és Lettország népszavazás eredményeként a NATO tagja lett. Légierő hiányában azonban önerőből nem voltak képesek a felmerülő feladatok ellátására, így azt a NATO vállalta át.

De miért is van erre szükség? Mind földrajzi, mind pedig politikai szempontból különleges helyzet állt elő, ugyanis Litvánia és Lengyelország közé ékelődve található az alig 215 négyzetkilométeres területű, félmilliós lakosságú Kalinyingrád enklávé, amely Oroszország része, noha több száz kilométer választja el attól. A jelentéktelennek tűnő terület fontosságát jelzi, hogy van itt komoly felszereltségű orosz légibázis és még vadonatúj Sz-400-as légvédelmi komplexum is, amely rakétáinak hatótávolsága átfedi Lengyelország területének jelentős részét. A három függetlenné vált kis országban jelentős, 40% körüli orosz népesség él, akikre hivatkozva az anyaország minden eszközzel próbál befolyást szerezni. Azonban működik a demokrácia, az átlagos orosz életszínvonalhoz képest jobbak a körülmények, ezért gazdasági elégedetlenség nem nagyon létezik, és így nincs is mire hivatkozva beavatkozni az „orosz medvének”.

A befolyás növelésének igénye azonban folyamatos a részükről, ami az élet több területén megnyilvánul, hiszen mind a mai napig nem tudták az oroszok megemészteni a Szovjet­unió felbomlását követő területcsökkenést. Leplezetlenül rossz szemmel nézik a hajdan befolyásuk alatt álló térségekben történő - számukra nem kedvező - eseményeket, mint amilyen például a BAP. Folyamatos a titkosszolgálati aknamunka, elektronikai hadviselés, a kommunikációs csatornák és a navigációs rendszerek, köztük a GPS zavarása, ami még fokozódott is 2014 után, amikor a Krím-félszigetet, ha nem is katonai erőszakkal, de elvették Ukrajnától.

Addig a BAP mindössze négy vadászgéppel üzemelt, amelyeket csak a légirendészeti feladathoz szükséges, kishatótávú, infravörös önirányítású rakétákkal szereltek fel, hiszen békeidőben amúgy is végső esetben kerülhet sor fegyverhasználatra, s arra is csak a minden kétséget kizáró vizuális azonosítást követően, ami pedig fizikailag közvetlen közelről tehető meg.

2014 óta azonban - főként az említett krími események után - felélénkült az orosz katonai tevékenység északon is, így szükségessé vált a BAP kapacitásának és fegyverzetének kibővítése. Négy helyett 12-16 NATO-gép két bázison áll készenlétben, és fegyverzetükben már megtalálhatók a látóhatáron túlról bevethető rakéták is. Siauliai mellett a másik bázis, amit a BAP céljaira használnak, az észtországi Amariban található.

A megnövelt jelenlét folyamatossá vált. Egy kijelölt vezető nemzet vadászgépei mellett „megerősítő” feladattal vesz részt a többi, jelen esetben spanyol és brit, heti váltásban „forró” és „hideg” beosztásban. Ez azt jelenti, hogy amíg a vezető nemzet gépei folyamatosan 24/7 készenlétet biztosítanak, a másik kettő felváltva, vagyis nekik könnyebb a helyzetük, hiszen minden második héten csak gyakorló repülésekre kell felszállniuk.

A BAP ötvenedik váltásának idején tehát a Magyar Légierőé volt a főszerep, és már eldöntött tény, hogy ez 2022 őszén újabb négy hónapra is így lesz.

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya régóta készült a feladatra, amelynek során több nehézség is adódott. Az egyik a reptérfelújítás, s ennek érdekében át kellett költözniük Pápára, így ezzel párhuzamosan utazott ki a közel száz fő Litvániába. A felkészülés során végre rendeződött a fegyverzet problémája, ugyanis éveken keresztül csúszott a régi AIM-9L rakéták üzemidő-hosszabbítása, s emiatt a készenléti szolgálat gépei az AIM-120C-5 AMRAAM rakétákkal repültek.

2019 májusára azonban minden feltétel biztosítva lett, így elhárultak az akadályok az eredményes teljesítés elől. A BAP otthonául szolgáló repülőteret valaha a szovjet légierő használta, így a régi, nálunk is megszokott beton fedezékek még most is megvannak. Azokat annak idején a MiG-21 és MiG-23 számára tervezték, így tehát később, a nagyobb fesztávolságú MiG-29-es elhelyezésére már nem volt mód. Ezek ma is nagyrészt kihasználatlanul, üresen állnak, esetleg néhányuk raktárként szolgál. Az első időben problémát okozott, hogy a BAP gépeit csak könnyűszerkezetes - elől-hátul nyitható - ponyvahangárokban tárolták, ami különösen télen megnehezítette az üzemeltető állomány dolgát. Később megépültek a déli pályavég mellett a kedvezőbb feltételeket biztosító „keszi” hangárok, amelyek átgurulós kivitelűek, azaz a gépek önerejükből képesek oda visszatérni. A reptér bővítése szintén folyamatban van, újabb állóhelyek épülnek, amelyek ha elkészülnek, akkor egyidejűleg akár egy ezrednyi harci repülőgép elhelyezése is biztosított lesz, de csak a szabadban. Legalábbis jelenleg nem láthatók a jelei annak, hogy nagy befogadóképességű hangárok építését terveznék. Mindez jól nyomon követhető a Google Earth segítségével, amelyen a térségről friss, 2019-ben készült légi- és űrfelvételek láthatók.

Régi igazság, hogy a személyes tapasztalat jobb és részletesebb adatokkal szolgál, mint a mégoly pontos beszámoló, amelyet mások írtak. Szerencsére a Honvédelmi Minisztérium lehetővé is tette, hogy a helyszínen szerezzünk információkat a BAP működéséről.

Az augusztus 13-ra tervezett program lebonyolítását megkönnyítette, hogy a légierő szállítási kapacitása jelentősen javult az utóbbi években, s akár egy nagyobb létszámú csoport eljuttatása sem okozhat problémát. A BAP állományának szállítása, rotálása szintúgy az újonnan beszerzett repülőgépekkel történt, valamint a sajtós csapat utazása is. Az előzetes tervekben szerepelt egy különösen ritka és látványos esemény, miszerint a litván légtérbe belépő Airbust „elfogja” egy gyakorló feladatot végző Gripen géppár.

A Ferihegyről történt indulást követően bő egy órával tehát készenlétbe helyezett fényképezőgépekkel vártuk a kiváló fotótémát: a vakító fehér felhőréteg felett a kék ég hátterén megjelenő, felfegyverzett szürke vadászgépeket -, de nem történt semmi, pontosabban megkezdtük a leszállás előtti süllyedést. Később kiderült, hogy a Gripenek ugyan felszálltak, de a „Tango” (gyakorló) feladat átment „Alpha”-ba, mivel nem azonosított légi jármű közeledett Oroszország felől, amelyet haladéktalanul el kellett fogniuk.

Az érkezést követően a spanyol kontingens mellett haladt el az autóbuszunk, ibériai szövetségeseink egyéb lehetőségek híján kénytelenek beérni ponyvahangárokkal és konténerekből kialakított elhelyezési körletekkel. Ők is megnövelt gépmennyiséggel voltak jelen, legalábbis öt EF-18M Hornet gépet számoltunk. Érdekes módon a régi típussal látják el a feladataikat, noha voltak már itt Eurofighter Typhoon-nal is.

A reptér déli részén szögesdrótos kerítéssel elválasztott részen állomásozott a készültséget adó magyar kontingens, amelynek épülete előtt a füves területen az eddigi résztvevők emlékparkja található. Minden ország repülő katonái, akik itt teljesítettek szolgálatot, valamilyen sajátos dolgot hagytak itt: stilizált repülőgép makettet, címert, zászlót, az alakulatukra jellemző tárgyat. A 2015-ös magyar csoport egy MiG-21-es vízszintes vezérsíkját állította fel, a látogatásunk után az újrafestett „emlékműre” felkerül a második misszió dátuma is.

A pilóták és műszakiak elhelyezésére szolgáló épületben az ebédlőként és előadó teremként is használt helyiségben található az a híres falitábla, amelyen a BAP eddigi résztvevőinek egyéni jelvényei láthatók. Közismert a katonák vonzódása az őket másoktól megkülönbözető jelzésekhez, jelvényekhez, címerekhez, s minden itt megfordult alakulat tépőzáras „felvarrója” ott is van a táblán. Aki veszi a fáradságot ötvennél is többet számolhat. Ennek az a magyarázata, hogy amint azt már említettük, 2014 óta nem csak egy nemzet gépei vannak itt folyamatosan, hanem párhuzamosan több hadseregé, ezen felül az Amariban lévőket ott tartják számon, azaz itt hiányoznak. Feltűnő, hogy legtöbbször a lengyelek vették ki a részüket a BAP munkájából, de a képhez tartozik, hogy ők néha nem Siauliaiból, hanem a hazai Malbork légibázisról üzemelve látták el a teendőket.

Van ugyanakkor számos olyan NATO-tagállam, amely kivonta magát ebből a feladatból. Természetesen a harci repülőgépekkel nem rendelkező Szlovénia vagy Izland stb., részéről senki sem várja el a részvételt, de az például elgondolkodtató, hogy a méretéhez képest kimondottan nagy és erős légierejű Görögország nem ítélte elég fontosnak a küldetést. A harci gépekkel rendelkező Horvátország, Bulgária és Szlovákia ugyancsak távol tartotta magát a BAP-tól, de mentségükre legyen mondva, hogy kevés üzemképes gépük még a saját légvédelem ellátására sem elégséges.

Az interneten véleményt mondó, mindent (is) jobban tudó, de valójában elkeserítően tudatlan és szerencsére csekély hazai rétege a magyar részvételen is fanyalog, mondván, hogy „mibe kerül ez nekünk”. A pontos összeg nem nyilvános, de nem olyan sokba, mint gondolnák, ugyanis miután a Balti-államok gazdasági helyzete jelentősen javult, fizetnek is a légvédelmüket biztosító országoknak. Ezen túl pénzben nem mérhető haszon például nekünk is, hogy a légierőnk állománya számára napi rutinná válik az éles fegyverzet kezelése, az azzal történő repülés, a valódi, nem kiszámítható körülmények között végzett elfogások - és mindez összességében jelentősen növeli a tapasztalatot, a rutint. További haszon a részünkre - amiről szemérmesen hallgat minden érdekelt -, hogy a Gripenek elektronikai hadviselési rendszerei által rögzített adatok alapján jelentősen ki lehet bővíteni a „fenyegetési könyvtárakat”, vagyis a kisugárzott jelek elemzésével azonosítani lehet egy sor földi és légi radartípust, amelyek felismerése a jövőben már nem okoz majd gondot. A NATO-n belül minden bizonnyal létezik olyan szervezet, amely kiemeltként kezeli ezeket a - remélhetőleg sohasem bekövetkező konfliktus esetén létfontosságú - adatokat, de természetesen erről sem találunk semmit a szakirodalomban, hiszen mi lenne titkos, ha nem ez.

A BAP eddigi 15 éve alatt itt szolgálatot teljesítő légierők komoly változásokon mentek keresztül. Voltak itt spanyol Mirage F1-esek, francia Mirage 2000C-k, német lovagkeresztes F-4F Phantomok, brit Tornado F.3-asok, lengyel MiG-29-esek, román MiG-21 LanceR-ek is. Utóbbiak persze többet nem lesznek itt láthatók, mivel kivonták, illetve a közeli jövőben kivonják azokat.

A magyar kontingens tevékenységéről, eddigi eredményeiről Ugrik Csaba dandártábornok, az FLKA (Fegyveres Légvédelmi Készenléti Al­egység) parancsnoka tartott részletes tájékoztatót.

A NATINADS (NATO Integrated Air Defense System) egyesített légvédelmi parancsnoksága a németországi Ramsteinben üzemel, amelynek alárendeltségében kettő CAOC (Combined Air Operations Centre) található. Az Alpoktól délre eső térségért a spanyolországi Torrejonban lévő felel, az északi régió pedig a német Uedem-hez tartozik. A helyi központ a litván Kermelavaban létesült, mindezek az irányítási pontok a három kis Balti-államban telepített - szokatlanul sok - összesen tíz radar (nagyrészt korszerű amerikai AN/TPS-77) segítségével ellenőrzik a környező légteret. A beérkezett radarinformációk alapján az Uedem-ben lévő CAOC adja ki a fegyveres készenléti szolgálatot ellátó gépek riasztását Siauliai vagy Amari, esetleg mindkettő számára. Ennek azonban több feltétele van.

A nemzetközi légteret bárki, bármikor használhatja, ezt korlátozni nem lehet. A repülésben szigorú szabályok alapján történik minden, a lényeg az, hogy a levegőben lévő gépek biztonságban legyenek. Ehhez tudni kell egymásról még akkor is, ha éppen „haragszunk a másikra”. Tehát a nemzetközi légiforgalmi irányítás számára meg kell adni a repülési terveket (időpont, útvonal, indulási és célállomás stb.), már csak azért is, mivel a térségben közforgalmat ellátó utas­szállító repülőgépek is haladnak. A levegőben lévő gépeknek működtetniük kell a fedélzeti válaszadót, amely a földi radarok „kérdésére” automatikusan sugározza a gép azonosítását lehetővé tévő jeleket. Mindezeken túl rádión is be kell jelentkezni a körzet légiforgalmi irányítói számára is. Ha mindezek teljesülnek, nincs semmi probléma, a tervezett útvonalán repülhet. Pontosabban a katonai gépeknek szigorúan be kell tartaniuk még a nemzeti légterek határait is.

Orosz részről azonban régi tapasztalat, hogy - nyilván szándékosan - a felsorolt szabályok figyelmen kívül tartásával repülnek, persze a légtér-határok megsértésére ritkán kerül sor. Tehát, ha egy radarral felderített repülőgép nem rendelkezik repülési tervvel, nem működik a transzpondere és a személyzete nem hajlandó a kommunikációra, akkor emelik fel a fegyveres készenléti szolgálat vadászgépeit, hogy azonosítsák az „illetőt”.

Orosz részről is merültek már fel „reklamációk”, mivel a közelmúltban is előfordult olyan eset, amikor egy amerikai RC-135, P-8 Poseidon vagy egy svéd elektronikai felderítő Gulfstream transzponder nélkül közelítette meg a partvidéküket, és ekkor az orosz készenléti vadászgépek végezték az elfogást. De repülési terv és kommunikáció persze volt, hiszen az a repbiztonság érdekében létfontosságú.

A NATO vadászgépei a nemzetközi szabályok alapján végzik a megközelítést és azonosítást, ami mára kiegészült az „objektív kontroll” eszközeivel, azaz a videokamerák és fényképezőgépek is a pilóták felszerelésébe kerültek, a viták későbbi elkerülését tehát segíthetik a bizonyítékok. Az első magyar BAP-részvétel idején sajnos még csak elvétve láthattuk ezeket a felvételeket, ellentétben a többi résztvevővel, ahol nagyobb volt a nyíltság. Mivel a titokvédelmi szabályok is egységesek a NATO-ban, kellemes meglepetésként ért minket, hogy most nem csak láthattuk, de a Honvédelmi Minisztérium el is küldte számunkra az elfogások fotó- és videofelvételeit. A felvételeken szinte az összes jelenlegi orosz típus látható, egyszerűbb lenne felsorolni, hogy melyekkel nem találkoztak a magyarok a levegőben (pl. MiG-31). Még az orosz A-50 légtérellenőrző (AWACS) és a Tu-160-as szuperszonikus nehézbombázó is lencsevégre került, de többnyire vadász- és szállítógépek repültek a Balti-tenger felett Kalinyingrád irányába.

A repülések zöme víz felett történt, ami maga után vonta a pilóták idehaza szokásos felszerelésének módosítását. Erről ugyancsak kaptunk részletes tájékoztatást. Egy esetleges katapultálás esetén a kutató-mentő helikopter megérkezéséig a pilótának a kis felfújható mentőcsónakjában kell várnia. A vízbe érkezéskor a hagyományos hajózó ruha egy pillanat alatt átázna, ezért egy gumírozott overallt kell viselni, amely teljesen vízhatlan és szárazon tartja, vagyis a kihűléstől védi az embert - a Balti-tenger vize azért még a nyári hónapokban is igencsak hűvös.

A látogatásunk előtti napig, vagyis augusztus 12-ig összesítve a magyar FLKA 370 felszállást és 410 órát teljesített öt géppel. Ezek közül 40 volt „Alpha”, vagyis „éles” feladat azonosítatlan légi jármű elfogására. Ezek mellett 88 „Tango”, azaz gyakorló repülésre került sor, tucatnyi alkalommal a pilóták a gépben ülve, bekapcsolt rendszerekkel várták a felszállási parancsot, de a feladatot végül a légi helyzet pozitív irányúba változása miatt törölték. A számok jelentősen felülmúlják a 2015-ben megtapasztaltakat, akkor „csak” összesen 25 Alpha riasztás történt.

A légvédelmi feladatok mellett a magyar kontingens egyéb területen is szerepelt. Sor került „sima” kiképzési repülésekre is, például a spanyolokkal vívtak „barátságos mérkőzéseket”, amelyek részletei sajnos nem kerültek szóba. A papírforma szerint a látóhatáron túli összecsapásokban mi lehettünk a nyerők, mivel az ibériai „Darazsak” régebbi verziójú, kisebb indítási távolságú AMRAAM rakétákkal rendelkeztek. Elvileg előnyt élvezhettek viszont a közeli manőverező légi harcban, ehhez ugyanis a mi AIM-9L rakétáinknál egy generációval korszerűbb és durván nagyobb szögeltéréssel indítható IRIS-T rakétáik voltak. De mint tudjuk, sok helyzetben a pilóták képzettsége dönt, a tapasztalat, a rámenősség az, ami nem számszerűsíthető, ám adott esetben megfordíthatja az eredményt.

A gyakorló légi harcokon kívül a magyar kontingens kintléte alatt több komplex gyakorlatra is sor került, amelyek során más haderőnemekkel is együtt kellett működni, és ehhez rendelkezésre állt a szükséges kommunikációs rendszer. A magyarok az ilyen események alkalmával még hadihajón (természetesen nem Gripennel) is tettek látogatást. Ugyancsak jelentős számban került sor másodlagos fontosságú repülésekre. A lettek, litvánok és észtek nem rohannak a telefonhoz tiltakozni, ha alacsonyan szálló zajos harci gépet látnak, hallanak. Éppen ellenkezőleg, a biztonságérzetüket növeli, amikor látványos kötelék-áthúzásokra kerül sor a sűrűn lakott területek felett valamely esemény kapcsán. Az ilyen díszelgő repülésekből is kivették a részüket a magyar Gripenek.

A számokat nézve feltűnik, hogy kevesebb mint egyharmad év alatt minden gépre közel száz óra levegőben töltött idő jutott, ami rendkívül intenzív használatot jelent. Ez logisztikai problémát is okozhat, amennyiben nem tervezik meg ennek figyelembe vételével a gépek „rotálását”. Tehát nem csupán a személyi állomány 90%-a (alig tíz fő volt kint végig, májustól szeptemberig) hanem a gépek is cserélődtek, hogy egyenletesebb legyen a terhelés és ne torlódjanak össze az időszakos karbantartásra várva, ami kevesebb egyidejűleg hadra fogható gépet jelentene.

Látogatásunk a „keszi” hangároknál folytatódott, ahol a tervek szerint egy „Tango”, azaz gyakorló riasztás során mutatták volna be a folyamatot. Az oroszok azonban közbeszóltak, és két alkalommal is „Alpha” feladatra került sor. A békeidős „normaidő” 15 perc, ami bőségesen elegendő a gépek felszállásához, ennek ellenére a közeli elhelyezési körletben lévő pihenő helyiségből mikrobusz hozta a pilótákat, akik a gépekhez rohantak. A normaidőbe még az is belefért, hogy a 40-es „pumás svancú” gépnek teljesen újraindítsák a rendszereit a fals hibajelzést követően. A kiterjedt elektronikával rendelkező típusokra jellemző, hogy az „életre keltést” követően néha valamelyik rendszer hibaüzenetet küld a pilótafülke képernyőjére. Ekkor többnyire elég egy újraindítás, és minden rendben megy tovább. Most is így történt, így a két Gripen rövidesen fel is szállhatott.

A második esetnél a sajtós csapat már a gépek körül készítette az interjúkat és fotókat, amikor jött a riasztás, így azonnal a füves területre távoztunk, hogy ne legyünk útban. A pilóták beültek a gépekbe, beindították a fedélzeti segéd gázturbinát, és várakoztak a felszállási parancsra. Az pár perccel később meg is érkezett, és ekkor már csak a hajtómű indítás maradt hátra. A műszakiak ilyenkor távolítják el a rakétákról és az indító sínekből a földi biztosítékokat, amelyek a véletlen leoldást/indítást teszik lehetetlenné.

Alig érkeztek vissza a sikeres elfogásról a magyar gépek, újabb éles feladat adódott, de ezúttal a spanyolok kapták a szabálytalanul repülő orosz gépek azonosítását. Két EF-18M Hornet szállt fel tehát, amelyek a régi F/A-18A korszerűsített változatai, módosított radarral és műszerezettséggel. A spanyol gépek a törzs alatt hordozták a Litening célmegjelölő konténert, amelynek van levegő-levegő üzemmódja is, tehát nem csak a földi célpontok felderítésére, azonosítására és lézerrel történő besugárzására használható. Ugyanezen célból az egyik magyar gépen is volt hasonló konténer.

A két Hornet visszaérkezését már csak a hazaindulásra készülő Airbus ablakából sikerült fotózni. Utólag derült ki, hogy a spanyolok részesei voltak egy kisebb incidensnek. A vadászkísérettel repülő Tu-214-es utasszállító fedélzetén a Szergej Sojgu orosz hadügyminiszter vezette delegáció utazott Kalinyingrádba - a „szokásos” hiányosságok mellett, amelyek indokolttá tették a készenléti géppár felszállását. A 12-26-os számú Hornet a Tupoljev bal szárnya mellé zárkózott, amit nem néztek jó szemmel a kísérő vadászok, ezért a Szu-27-es egy agresszív manőverrel kitérésre kényszerítette. Ugrik tábornok tájékozatóján is elhangzott az ehhez hasonló esetek tapasztalata szerint egy tízes skálán az oroszok egészen hétig szoktak kockáztatni, ami már a veszélyesség határán van.

A sajtónap megszervezéséért, és a kiváló információszerzési lehetőségért köszönettel tartozunk a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztályának, és a BAP 50 minden segítséget megadó parancsnokának és katonáinak.

Forrás: http://www.aranysas.hu/