2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Vizsga a levegőben

JETfly  |  2014. 03. 12., 12:05

Gyakorlati vizsgát tettek az NFTC (NATO Flying Training in Canada) - programban részt vevő pilóták március 11-én Szolnokon. Horváth Gábor és Szabadi Vilmos hadnagyok „kiváló” szinten teljesítették a szigorú vizsga követelményeit. Kanadában a tervek szerint nyáron kezdődik a kiképzésük, Harvard II-t fognak majd repülni.

Száz-száz percet repültek JAK−52-essel az NFTC-program első fázisának zárásaként a kanadai kiképzésre készülő pilóták. Az első órát a gyakorlati vizsgán oktatójukkal, Somogyi Zoltán őrnaggyal repülték, majd következett a vizsga egyedül végrehajtandó negyven perce. A két hadnagy első önálló repülését a beton széléről szüleik és barátnőik is végignézhették.

Kezdődik a gurulás: Horváth hadnagy felszállás előtti pillanatai

Török Péter főhadnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis vegyes kiképző repülőszázadának oktatója elmondta: a tisztek kiképzése 2012-ben a tanteremben, elméleti foglalkozásokkal kezdődött, s angol nyelvből is vizsgát kellett tenniük. Ezt követően kerültek a századhoz. Bár korábban már mindketten repültek, a gyakorlati képzést ennek ellenére az alapoknál kezdték, eddig harmincnyolc órát töltöttek a levegőben, most pedig azt bizonyították, hogy felkészültek az önálló repülésre.

A vizsga egy két gépből álló kötelékben végrehajtott felszállással és húszperces közös repüléssel kezdődött. Miután az oktatók gépe leszállt, a pilótáknak a repülés alapjaiból összeállított feladatsort kellett végrehajtaniuk: fordulók, átesés, dugóhúzó, zuhanás, ugrás, gyorsítás, lassítás. Ezután mürepülőelemek következtek: amerikai és harci fordulók, orsók, leborítások. A program közepén „vészhelyzetbe” kerültek: motorleállást szimuláltak. Ilyen esetben a megfelelő siklópálya kiszámításával kell kényszerleszállást végrehajtani. A vizsga iskolakörökkel zárult.

A vizsgát a szülők és a barátnők is végignézhették

Először Horváth Gábor hadnagy gépe emelkedett a levegőbe. A fiatal tiszt honvédségi ösztöndíjjal végzett a Nyíregyházi Főiskola közlekedésmérnöki szakának hajózó szakirányán 2012 januárjában. Civilben ötven órát repült motoros sportgépeken. Szabadidejében sokat túrázik, röplabdázik és kerékpározik.

Szabadi Vilmos hadnagy viszont az extrém sportokat kedveli: az ejtőernyőzést, a lovaglást és persze a repülést. Ő a volt Nemzetvédelmi Egyetem katonai vezetői szakának légiforgalmi irányító szakirányán végzett 2010-ben. Eredetileg repülni akart, de hosszú évekig nem indult pilótaképzés a honvédség keretein belül. Azért lett repülésirányító, mert ez esett legközelebb a „szakmához”. Végzés után Kecskemétre került, s azonnal jelentkezett pilótának – az álmai mostanra váltak valóra. Elárulta azt is, hogy hároméves korában repült először – édesapja vitte fel.

Szabadi hadnagy ellenőrzi gépét

A két hadnagy Somogyi Zoltán őrnagy értékelése szerint „kiváló” szinten teljesítette a vizsgát. Kanadában Harvard II-esen valószínüleg nyáron kezdődik majd a kiképzésük, ami úgy háromnegyed évig tart majd. A pontos időtartamot azonban megbecsülni sem nagyon lehet, ugyanis sok tényező, külső körülmény befolyásolja a felkészülésüket. Rengeteg például az ország fölött átvonuló madárraj, az időjárás is nagyon szélsőséges, télen a mínusz 40 fok alatti hőmérséklet sem számít ritkaságnak. Török főhadnagy például két és fél évet töltött kint. 

Somogyi őrnagy nagyon elégedett a fiatal pilóták teljesítményével

   

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.