Helikopterek zajától volt hangos az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai lőtere, ahol a szolnoki alakulat egyik forgószárnyasa és néhány helikopterszemélyzet hajtott végre lőgyakorlatot.
Nem irányított rakétákkal hajtottak végre lőgyakorlatot az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szállítóhelikopter zászlóaljának katonái november 10-én, kedden. A Mi-8-as helikopterre erősített blokkokból, összesen 64 darab, 57 milliméter átmérőjű, Sz-5 típusú, földi célok elleni, nem irányított repülő-fedélzeti rakétával tud kilőni a pilóta. A rakéták hatótávolsága maximum két kilométer.
Oláh Gábor őrnagytól, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis szállítóhelikopter-zászlóaljának egyik rajparancsnokától megtudtuk, hogy a foglalkozást részben az állomány képességének szinten tartása miatt, részben pedig azon hajózók részére rendezték meg, akik még csak most ismerkedtek meg a „Minyók” ezen képességével.
Forrás: honvedelem.hu
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.