Együttműködési megállapodást kötött június 8-án a RepTár és a krakkói székhelyű Lengyel Repülési Múzeum.
Az intézmények igazgatói, Kovács Ákos és Krzysztof Radwan a dokumentumot Szolnokon, Közép-Kelet-Európa egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelyén, a „Piknik a repülők árnyékában” gondolat jegyében szervezett családi program keretében írták alá.
Megkötötte első nemzetközi együttműködési megállapodását a Szolnoki Repülőmúzeum. A rögzítettek alapján a RepTár és lengyel partnere közösen vesznek majd részt a különböző európai uniós pályázatokon, külföldi szakkiállításokon, tudományos kutatási programokban terveznek együtt dolgozni és ajánlják egymást a honlapjaikon. A szerződés aláírásának alkalmából dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka emléktárgyat adományozott Kovács Ákosnak. A RepTár ügyvezető igazgatójának a Mi-24-es harci helikoptert ábrázoló grafikát dr. Bali Tamás ezredes, a bázis parancsnokhelyettese adta át.
A dokumentum aláírása a tavaly szeptemberben megnyitott interaktív kiállítóhely első önálló rendezvényéhez kötődött – a RepTár munkatársai családi piknikre hívták a repülés rajongóit. A fergeteges programsorozat stílszerűen a szolnoki múzeum legújabb büszkesége, a 05-ös oldalszámú MiG-29 (Fulcrum) bemutatásával kezdődött. A Magyar Honvédség egykori elfogóvadászgépeinek tulajdonságait, technikai paramétereit Zsámboki Tibor nyugállományú ezredes ismertette az érdeklődőkkel.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egykori parancsnokhelyettese felidézte: az orosz államadósság közel felének ellentételezéseként kapott huszonnyolc MiG-29-est a légierő. Az első gépek 1993. október 15-én szálltak le Kecskeméten. A típussal az utolsó kiképző repülést 2010. december 7-én hajtotta végre a Dongó század, december 31-én pedig megtörtént a hadrendből való kivonásuk. Szolgálatuk tizenhét éve alatt a kecskeméti MiG-29-esek 29 246 felszállást hajtottak végre, összesen 17 728 órát és 11 percet töltöttek a levegőben. A típust 74 pilóta repülte.
Zsámboki ezredes személyes tapasztalatai alapján a világ legjobb harci gépével gyarapodott a szolnoki múzeum gyűjteménye. Ez a típus ugyanis a legkorszerűbb társaihoz hasonló repülési tulajdonságokkal rendelkezik, ugyanakkor – bár esetenként hasznos lett volna – nem rendelkezett olyan fedélzeti berendezésekkel, az irányítást befolyásoló számítástechnikai eszközökkel, amelyek felülbírálhatták volna a pilóta utasításait. Két hajtóművének bődületes tolóereje és a közvetlen kormányzás lehetősége pedig egy semmihez sem hasonlítható, feledhetetlen repülési élményt nyújtott a vadászpilótáknak. A most átadott 05-ös oldalszámú gép 1993. szeptember 10-étől 1996. december 3-ig repült, 357 felszállással 215 órát és 35 percet töltött a levegőben.
Kovács Péter százados, egykori bemutatópilóta volt az utolsó, aki ezzel leszállt. A gép múzeumi kiállítására csak egy komoly szakmai felkészültséget igénylő átalakítás és felújítás után nyílt lehetőség. Hajtóműveinek üzemképtelenné tételével, fegyverzetének hatástalanításával párhuzamosan ugyanis a titkos minősítésű műszereit és technikai berendezéseit is nyilvánosan bemutathatóvá kellett tenni. Az úgynevezett muzeális célra történő előkészítést az MH Légijármű Javítóüzem kollektívája végezte, munkájukat Kovács Ákos ügyvezető igazgató egy hajózósisak másolatával köszönte meg − az ajándéktárgyat Bozóki János ezredes vette át. A kecskeméti üzem parancsnoka ebből az alkalomból elmondta: az elsődleges céljuk az volt, hogy a gép a RepTár udvarán is ugyanolyan esztétikai élményt nyújtson, mint hajdan a „fénykorában.” A szükséges átalakításokat ezért úgy kellett elvégezniük, hogy azokból a látogatók később semmit ne vegyenek észre. Mielőtt aztán Kecskemétről a kiállítási helyére szállították volna az újrafestett 05-öst, még egy fedőlakkréteggel is ellátták. Erre azért volt szükség, mert amíg a hadrendben álló vadászgépeket a repülések után letakarják, hangárokban helyezik el, addig a szolnoki múzeum udvarán kiállított technikai eszközöket semmi nem védi az UV-sugárzástól, az időjárás viszontagságaitól.
A szimbolikusan leleplezett MiG-29-es mellett egy Mi-24D harci helikopterrel, egy Mil Mi-4 helikopterrel, egy F-104G Starfighter sugárhajtású vadászrepülőgéppel és egy CF-104G Starfighterrel is gyarapodott a RepTár arzenálja. Sokan voltak kíváncsiak a most először bemutatott legendákra, a katonai pálya iránt érdeklődőket pedig az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szolnoki toborzó és érdekvédelmi központjának munkatársai, Molnár János őrnagy és Nagy-Tóth Anett közkatona tájékoztatták a szerződéses katonákkal szembeni követelményekről, az önkéntes műveleti és a területvédelmi tartalékos szolgálat vállalásának feltételeiről.
De azok sem unatkoztak, akik csak egy kellemes napot terveztek eltölteni családtagjaik, barátaik körében − őket színes, szórakoztató programok, valódi piknikhangulat várta a múzeum udvarán. Lézeres raptor-harcot vívhattak a Pákozdi Katonai Emlékpark foglalkozásain, aktív résztvevői lehettek a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület bemutatójának, kipróbálhatták a mászófalat és a csúszópályát, valamint megismerhették a pilóta nélküli repülőeszközök alkalmazásának különböző lehetőségeit is. A repülés szerelmesei MiG-29-es és helikopterszimulátorokon próbálhatták ki ügyességüket, a bátrabbak pedig Ikarosz példáját követve, szárnyakat csatoltak és a Darumadár segítségével a magasból is körbenézhettek. Az iskoláskorú látogatókkal Zsíros László Róbert, a Szertár című tudományos portál vezetője lélegzetelállító, látványos kísérletekkel próbálta megszerettetni a fizikát, a legifjabb generáció tagjai pedig a Vagon Színpad bábelőadásain pihenhették ki az egész napos rohangálás fáradalmait.
Forrás: honvedelem.hu
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.