Tűztámogatás - Könnyű helikopterek, komoly fegyverek

A helikopterek katonai alkalmazása a második világháború végén kezdődött. Az első sikeres kutató-mentő bevetésre a burmai hadszíntéren, 1944 áprilisában került sor először - egy Sikorsky YR-4B-vel mentették ki egy lezuhant sebesültszállító pilótáját és három sérült utasát az ellenséges vonalak mögül. A nehéz kezdetről sokat elmond, hogy a forgószárnyas kis teljesítménye miatt egyenként kellett kihozni az embereket, s a motor túlmelegedése okán pedig egy éjszakára meg kellett szakítani az akciót - Carter Harman csak másnap hajnalban tudta folytatni a mentést, az erőforrás lehűlését követően.

A koreai háborúban már rendszeresen használták a gépeket sebesültszállításra, de 1951 szeptemberétől tengerészgyalogosok deszantolására is többször sor került. A felfegyverzett harci helikopterek az algériai háborúban jelentek meg számottevő mennyiségben, ahol a franciák először géppuskákkal szerelték fel a Sikorsky H-34-eseket. 1967-ben pedig már bevetésre került a Bell AH-1 Cobra, megszületett az első igazi csatahelikopter.

A Magyar Néphadsereg első forgószárnyasát, az 1956-ben érkezett két darab Mi-4-est is fel lehetett fegyverezni. A törzs alatti lövészteknő elejében kaphatott helyet egy mozgatható 12,7 mm-es géppuska, igaz, a korabeli fotókon ez nem látható, noha a jegyzőkönyvek hivatkoznak a célzóberendezésére. A szerencsétlen sorsú típus utódja a sokkal sikeresebb Mi-8-as lett, az 1969-től átvett gépeket egyenként 64 darab 57 mm-es nem irányított rakétával lehetett felszerelni. 1978-tól érkeztek Szentkirályszabadjára az igazi nehézsúlyú versenyzők, az első Mi-24D-k. Ezek fegyverzetét a beépített, mozgatható 12,7 mm-es géppuska mellett már Falanga irányított páncéltörő rakéták is alkották. A később rendszeresített változatokon megjelent a szuperszonikus Sturm rakéta, illetve a 30 mm-es gépágyú is.

Észrevenni és megmutatni

Hazánkban a következő komolyabb fejlesztésre a közelmúltban, az Airbus H145M-ek rendszeresítése kapcsán került sor. A helikopterekhez ugyanis megvásároltuk a moduláris HForce fegyverrendszer öt példányát. Ez vadonatúj fejlesztés, csak pár éve hozta létre a gyár, hogy az eredetileg békésebb célokra megalkotott forgószárnyasait rugalmasan bővíthető, könnyen fel- és leszerelhető pusztítóeszközökkel láthassa el. A rendszer négy főbb része közül a legkevésbé feltűnő a Rockwell Collins Deutschland FMC-4212-es számítógép, amely a különböző komponensek videójeleinek feldolgozását végzi el. A megfelelő célinformációt a pilóta sisakjára helyezhető Thales Scorpion kijelzőre vetítik ki. Ezen elsőként már több színben is megjelenítik a navigációhoz és fegyveralkalmazáshoz szükséges szimbólumokat a szem elé helyezett üveglapon, de arra is mód van, hogy az infravörös érzékelő képét mutassa meg. Az eszközt éjjellátó berendezéssel is kombinálni lehet, nagyban megkönnyítve a hajózók munkáját. A sisakban lévő gyorsulásmérők segítik a szokásos, pilótafülkében használt érzékelőket, amelyekkel sokkal pontosabban megállapítható, hogy hova is néz a viselője. Így a helikopterekbe nem is építenek be hagyományos célzóberendezést, a kijelzőn megjelenített céljel elég még a mereven felszerelt gépágyú irányzásához is.

A HForce fegyverrendszer fontos eleme a gépek orra alá telepíthető szenzortorony. Egy ilyen berendezésnek rendkívül összetett követelményeknek kell megfelelnie. Az elsőre is egyértelmű, hogy lehetőleg nappal és éjszaka is kitűnő, nagy felbontású képet kell biztosítania a megfigyelt területről. Egyszerűen lehessen állítani a nagyítást (zoomolni), képes legyen a célpont távolságának és koordinátájának meghatározására, esetlegesen lézersugárral megjelölésére. Mivel a helikopter fedélzetén magas a vibráció, legyen kitűnően stabilizált, és lehetőleg egyszerűen lehessen integrálni, ne kelljen hozzá például a sárkányszerkezetbe külön beépített áramforrás. És persze ne nyomjon sokat a mérlegen…

Napjainkban mintegy tucatnyi cég készít ilyen szenzortornyokat. Az Airbus Helicopters a kanadai L3Harris Wescam MX-15-ösét választotta a HForce részére. A cég 1959 óta foglalkozik stabilizált kameraállványok fejlesztésével - igaz, innen még hosszú út vezetett a helikopterek fedélzetén is alkalmazható, megfelelően könnyű eszközök létrehozásáig. Termékeiknek skálája a 7 kilogrammos MX-8-astól a 130 kg-os MX-25-ösig terjed - a típusjelzés nagyjából a torony átmérőjét adja meg, hüvelykben mérve. Nagypályás játékosról van szó: eddig több mint 4000 rendszert adtak át, amelyek a felderítő drónoktól a Boeing P-8 Poseidonokig rengeteg típuson alkalmazásra kerültek.

A felszerelésétől függően legfeljebb 43 kg-os MX-15-ösbe nyolc különböző szenzor építhető. Az alap ezek közül egy Full HD képminőségű, széles tartományban zoomolható színes, nappali videokamera. Ezt kiegészíti egy hasonló felbontású, de nagyon szűk látószögű, vagyis nagy hatótávolságú szintén nappali kamera. Ezek mellett alkalmazható egy-egy hasonló látószögű éjszakai eszköz is, amely a megrendelő igényeitől függően vagy maradékfény-erősítéssel működik (hasonlóan a pilóták éjjellátó-szemüvegéhez), vagy pedig rövidhullámú infravörös-sugarakkal (vagyis a testek hőmérséklet-különbségét tudja megjeleníteni). Van még egy, másik hullámhossz-tartományban működő infravörös érzékelő is, ahol az ügyfél szintén választhat egy nagyobb felbontású, de kevésbé zoomolható kamera, vagy pedig egy kevésbé finom képet adó, de messzebb látó eszköz között. Beszerelhető még egy 20 kilométerig használható lézeres távolságmérő is, valamint két különböző lézer célmegjelölő, amelyek azonban nem képesek fegyverek irányítására.

Az MX-15-ösbe nem csak sokféle szenzor helyezhető, de azokat felhasználóbarát módon is lehet használni. Az magától értetődőnek tűnik, hogy egyszerűen lehet zoomolni, vagy egy mozdulattal átváltani mondjuk a nappali videokameráról az infravörös érzékelő használatára. Viszont a két eszköz képét akár egymásra helyezve is meg lehet jeleníteni - így például nem csak az látható, hogy egy hajó hogyan néz ki kívülről, de az is, hogy a tartályai mennyire vannak feltöltve a hidegebb tüzelőanyaggal. Arra is mód van, hogy miközben mondjuk a széles látószögű kamerával követi az operátor az általános helyzetet, addig a nagyobb fókusztávolságú felvevővel is rögzítik a célpont részletes képét. A torony a helikoptertől független saját GPS-vevőjével és navigációs rendszerével a tárgy koordinátáját is azonnal kijelzi, és az is beállítható, hogy a repülőeszköz mozgásától függetlenül mindig ugyanarra a pontra mutasson -, de azt is tudja, hogy egy mozgó célt kövessen a kezelő beavatkozása nélkül. Képes arra is, hogy erősen belenagyítva számos képet készítsen a célkörzetről, és ezekből egyetlen hatalmas, nagyfelbontású mozaikot rakjon össze.

A torony MX-15D jelzésű verziója képes a lézervezérlésű fegyverek számára a rávezetéshez szükséges célmegjelölésre is, azonban - az eddig nyilvánosságra került képek alapján - a magyar helikoptereken az egyszerűbb változat látható. A különbségről árulkodó optika csak repülés közben látszik, egyébként azt a helikopter hasa felé fordítják, hogy ne koszolódjon az üvege feleslegesen.
A nagy tudást nem adják olcsón, az MX-15-ös ára valahol egymillió dollár körül van - igaz, a gyártó nem ad ki hivatalos árlistát, elvégre a Wescam mégsem egy online webáruház. Ennek megfelelően csak néhány darabot vásároltunk, ezek azonban a H145M moduláris szerkezetének köszönhetően bármelyik példányra egyszerűen felszerelhetők.

Megsemmisíteni

Szép dolog a felderítési képesség, de a célpont leküzdéséhez nem elég csak ránézni arra, szükséges hozzá megfelelő pusztítóeszköz. Az Okostojás becenevű forgószárnyasunk eredetét tekintve egy polgári helikopter, így nem meglepő, hogy a többfeladatú könnyűhelikopter nem rendelkezik beépített fegyverzettel. Viszont a törzs két oldalára felszerelhető egy-egy pilon. Ezekre jelenleg kétféle fegyvert függeszthetünk, az egyik a francia Nexter cég NC621-es gépágyúkonténere. A helikopterek tűzfegyvereinek sora a nagy tűzgyorsaságú, kiskaliberű géppuskáktól a lassabb, 30 mm-es gépágyúkig terjed. Az előbbieket igen gyakran használják önvédelemre, míg az utóbbiak leginkább olyan specializált harci gépek nehézfegyverei, mint a Mi-24P vagy az AH-64 Apache. A két véglet között helyezkednek el a 12,7 mm-es nehézgéppuskák és a 20 mm-es gépágyúk - ez utóbbiak már számottevő hatótávolsággal és pusztítóerővel rendelkeznek, miközben tömegük és visszalökő erejük még viszonylag egyszerűen alkalmazhatóvá teszik őket helikopterek fedélzetén is. Az akkor még GIAT nevű cég is ezt a kalibert választotta, amikor egy könnyű, kis visszalökő erejű eszközt kellett létrehozniuk a hetvenes évek elején. A NATO-szabvány 20x102 mm-es lőszert tüzelő M621 típusjelű fegyver késleltetett gázelvételes rendszerű, nyitott závárzatú. Vagyis a sorozat kilövése után a töltényűr nyitva van, ezzel javítva a hűtést, viszont a tüzelés megkezdésekor még be kell töltenie az első lőszert, majd reteszelni a závárzatot. A fegyvernek van egy olyan, a gyártó által mesterlövésznek nevezett üzemmódja is, amikor erre még a tűzkiváltás előtt sor kerül, nagyban megnövelve az első lövés pontosságát -, bár ennek valószínűleg földi telepítés esetén van nagyobb jelentősége.

A gépágyút három különböző módon lehet helikopterre szerelni. Az SH20-as mozgatható fegyverállvány félrehajtható módon az ajtóba építhető, így azt teljesen be is lehet csukni, és nem korlátozott a ki- és beszállás. Ugyanakkor szükség esetén alig tíz másodperc alatt tűzkésszé tehető, és az ajtólövész máris megkezdheti a tüzelést. Az eszköz lőszer nélkül 165 kilogrammot nyom, amiből 45 kg a fegyver, míg teljes javadalmazással, 240 darab lőszerrel már 240 kg-mal terheli meg a helikoptert. Ezt a megoldást a francia különleges erőket támogató H225M Caracal helikoptereken rendszeresítették, amelyeken felváltotta a korábban használt 12,7 mm-es géppuskákat.

Egy másik, szintén mozgatható beépítési mód a THL20-as torony használata. Ez a távirányításos eszköz 164 kilogrammjával meglehetősen kis tömegűnek számít, és alacsony visszalökő erejével könnyebb forgószárnyasokra is felszerelhető. Ezt rendszeresítették az indiaiak a HAL Rudra és az ALH helikoptereken - de Európában talán jobban ismert úgy, mint a román IAR 330L SOCAT beépített fegyvere.

A Szolnokon alkalmazott verzió az NC621-es gépágyúkonténer. Ebbe fixen került beépítésre a 2000 méteres hatótávolságú eszköz. A 180 lőszer a 750 lövés/perces sebességgel mintegy 15 másodpercnyi tüzelést tesz lehetővé - bár a kicsit is hosszabb sorozatok már a célzás rovására mennek, mert a visszalökések elfordítják a helikoptert, hacsak nem mindkét oldalra függesztenek egy-egy konténert. Az Airbus Helicopters típusain kívül integrálták többek között az UH-60-as helikopter, valamint a Pilatus gyakorlógépek fedélzetén is. A fegyver hatékony a gyengébben páncélozott gyalogsági harcjárművek ellen is, de erősebben védett eszközök esetén legfeljebb a prizmák és szenzorok rombolására használható. Az első lövészetet idehaza szeptember 23-án tartották a táborfalvai lőtéren, majd egy hétre rá már Hajmáskéren is bemutatkozott a fegyver a Break­through 2021 hadgyakorlaton. Az Airbus egyébként a HForce fegyverrendszerbe integrált 7,62-es és 12,7 mm-es géppuskakonténert is, de nálunk a nagyobb tűzerejű eszköz került rendszeresítésre.

A magyar H145M-ek másik fegyvere a 70 mm-es nem irányított rakéta. Noha ezekkel elméletileg akár közel tíz kilométerre is el lehet lőni, az indítási távolsággal együtt növekedik a szórásuk is. Egyes tanulmányok szerint már 2000 méterről is csak a rakéták fele találja el a célpont körüli hatvan méteres kört - igaz, vannak olyan mendemondák is, amely szerint egy izraeli helikopter egyetlen 70 mm-es rakétával kilőtte a tőle egy kilométerre elhelyezkedő autót. Azonban ez inkább kivétel, mint szabály, ezek a fegyverek elsősorban területtűzre alkalmasak. Az olyan harci helikoptereken, mint az Apache vagy a Mi-24, gyakran használják gyorsan és egyszerűen indítható önvédelmi fegyverként is, amellyel el tudják érni, hogy az ellenséges lövészek „behúzzák a fejüket”, és ne a forgószárnyas megsemmisítésével foglalkozzanak.

A szolnoki helikoptereken a Thales belgiumi leányvállalata által gyártott FZ231-es indítóberendezések láthatók. Az olyan hagyományos eszközöktől eltérően, mint a szovjet eredetű UB-blokkok, ezeket a kis tömeg érdekében kompozit anyagból gyártják. Az FZ231-es tizenkét 70 mm-es rakéta hordozására képes, amelyek kilőhetők akár egyenként, akár sorozatban is - bár amikor csak a minimális 80 milliszekundum választja el egymástól a két indítást, nevezhetjük talán egyszeri össztűznek is.

A rakéták hátsó felében helyezkedik el a szilárd tüzelőanyagú hajtómű. Ebből kétféle változatot gyárt a Thales, a fegyver szárnyai kialakításának függvényében. Amennyiben ezek íves formájúak, és tárolási helyzetben kívülről simulnak rá a rakétatestre, úgy maga az erőforrás hosszabb lehet, mint amikor a hordfelületek hátrafelé kerülnek becsukásra. Így a két verzió hatótávolsága is eltér, az előbbié elérheti a 9100 métert, míg az utóbbié csak 7700.

A hajtóműszekció elé rögzíthető a robbanófej. A Thales gyártmányai között van csapódógyújtóval működő egyszerűbb rombolótöltet éppúgy, mint repesz-romboló fej, vagy olyan időzítő gyújtós harci rész, amely becsapódás előtt 36 nagyobb vagy 2200 egészen apró nyíllövedékre robban szét. A békésebb verziók között található egyszerű gyakorló súlymakett éppúgy, mint lövészet során a találat helyén füstöt kibocsájtó töltet, valamint éjszakai világító gránát is.

Akárcsak a 70 mm-es rakéták többi gyártója, a Thales is kifejlesztett egy félaktív lézeres irányítófejet, így készítve el az egyszerű, olcsó területlefogó fegyverből egy könnyű precíziós eszközt. Ehhez azonban ugyanúgy szükséges a cél megjelölése, mint a nagyobb páncéltörő rakéták többsége számára. És itt el is érkeztünk a jelenlegi HForce fegyverrendszer igazi gyenge pontjához: jelenleg nem alkalmas irányított tankpusztító fegyverek használatára. Ugyan sajtóhírek szerint haladnak az izraeli Spike rakéta integrálásával, de ennek bevethetősége még a jövő zenéje. Viszont amennyiben erre sor kerülhet, úgy ez logikus választás a magyar H145M-ek számára is, mert ellentétben mondjuk az AGM-114 Hellfire-rel, nincsen szükség a célpont lézeres megvilágítására, a rakéta képalkotó infravörös szenzora ezt szükségtelenné teszi. Ez ráadásul összhangban van azzal, hogy az eddig látott képek alapján a magyar gépek MX-15-ös szenzortornyába nem került be a célmegjelölő. Ráadásul ennek egy változatát rendszeresítjük a Lynx gyalogsági harcjárműveken is…

De igazából nem a leendő páncéltörő rakéta integrálása a legnagyobb kérdés a szolnoki Okostojásokkal kapcsolatban. Sokkal fontosabb, hogy egy minimális páncélzattal rendelkező könnyűhelikopter milyen biztonsággal vethető be egy komolyabb harci helyzetben, amikor már lehet, hogy kevés a rakétaközelség-érzékelője és az automatikus működtetésű műcél-szórói.

Forrás: https://aranysas.hu/