2024. 12. 19. csütörtök
Viola
: 415 Ft   : 398 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Emlékművet avattak Soproni Károly őrnagy emlékezetére

Emlékművet avattak Soproni Károly őrnagy emlékezetére
honvedelem.hu  |  2020. 09. 23., 11:19
Emlékművet avattak Soproni Károly őrnagy emlékezetére

1990. szeptember 16-a, nyílt nap a pápai repülőtéren. A 04-es oldalszámú MiG-23-as vadászrepülőgép a felszállást követően szűk fordulót vesz, és átesik. Soproni Károly őrnagy, repülőgépvezető, az 1. Vadászrepülő Század parancsnoka a szerencsétlenséget megelőző pillanatokban még korrigál, így elkerüli, hogy a gép a sok ezer néző közé zuhanjon.

A harminc esztendővel ezelőtt bekövetkezett tragédiában életét vesztett Soproni Károly „Sopi” őrnagy emlékezetére emlékművet avattak szeptember 22-én, kedden az MH Pápa Bázisrepülőtéren. Mint azt beszédében Sáfár Albert dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, dékáni hivatal, szervezési igazgatója beszédében elmondta: akkor, az eredeti tervek szerint a MiG-23-as programját nem is Soproni Károly őrnagy repülte volna. A korábbi kecskeméti repülőnapon vendégeskedő pápai pilóták ugyanis eltiltást kaptak, mivel a repülési tervtől eltérően kísértek ki az országból egy F-16-os géppárt.

„Sopi nagyon jól képzett, rutinos, sok szakmai tapasztalattal felvértezett vadászpilóta volt. Közismert végtelen felelősségtudatáról, lelkiismeretességéről, kiemelkedő munkamoráljáról. Nem ismerte a lehetetlent, a végletekig szerette hivatását. Fáradhatatlan, megbízható vezető, akik korra, beosztásra, rendfokozatra való tekintet nélkül mindenkivel megtalálta a hangot. Szakmai berkekben és közvetlen környezetében nagy tisztelet, és megbecsülés övezte” – elevenítette fel az őrnagy alakját Sáfár Albert dandártábornok.

Az emlékművet Soproniné Szabó Éva, és Magasy Zsolt ezredes, a repülőbázis parancsnoka leplezték le. A széleskörű összefogással létrejött emlékművet Balogh Attila főtörzsőrmester, és Madarász Károly főtörzsőrmester tervezték; Petrovics Olivérrel, a katonai repülés hagyományait tisztelő pápai lakossal közösen. Hallhattuk: az MH Pápa Bázisrepülőtér vezetőségének támogatása mellett Horváth Ferenc nyugállományú százados is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emlékmű létre jöhessen. Az emlékműnél koszorút helyezett el Magasy Zsolt ezredes, és Némethy Tamás törzszászlós, a bázisrepülőtér vezénylőzászlósa. Miközben a reptér állománya mécsesekkel, és katonai tiszteletadással emlékezett meg az őrnagyról, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripen-vadászgép párja tisztelgő áthúzást hajtott végre.

További fotókért kattintson a linkre!

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.