Megérkeztek az MH Pápa Bázisrepülőtérre az ETAP-T18 nevű többnemzeti szállítórepülőgép-gyakorlaton résztvevő repülőgépek. A június 10-22. között folyó gyakorlaton nyolc nemzet kilenc repülőgéppel képviselteti magát.
Az Európai Védelmi Ügynökség és az Európai Harcászati Légi Szállítási Központ szervezte gyakorlat fő célja, hogy a központ tagállamai művelettervezői és harcászati műveleti feladatokat gyakorolhassanak, mégpedig alájátszó erők alkalmazásával.A franciák A400M típusú szállító repülőgépe mellett jobbára C-130-as és C-160-as típusok szálltak le a pápai repülőtéren, hogy aztán éjjel és nappal kiképzési repüléseket hajtsanak végre.
A résztvevő nemzetek gépei (a már említett franciákon kívül britek, lengyelek, norvégok, hollandok, olaszok, németek, és belgák) ejtőernyősökkel is dolgoznak majd együtt, illetve a légi dobásokat is gyakorolják majd.
A különféle feladatokat hazánk kijelölt légtereiben hajtják majd végre.
A légtérfelhasználásról további infókat az alábbi linken találhat!
Forrás: honvedelem.hu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.