A kecskeméti Puma repülőszázad mozgalmas időket él 2019 folyamán. A reptér régóta esedékes rekonstrukciója és részleges átalakítása nem várathatott magára tovább, így el is kezdődött. Ez természetesen lehetetlenné teszi a „normális” üzemelést, emiatt a gépeket alternatív állomáshelyre kellett telepíteni.
Ezzel párhuzamosan került sor immár második alkalommal a BAP (Baltic Air Policing) programban történő részvételünkre. Először 2015-ben települt négy Gripen a litvániai Siauilai légi bázisra, hogy biztosítsa a fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot, amely már 2004 óta folyamatos: a vadászgépekkel nem rendelkező kis Balti országok (Litvánia, Lettország és Észtország) védelmét a NATO tagállamok felváltva biztosítják. Ehhez az első időszakban négy-négy vadászgépet telepítettek négy hónaponkénti váltással az említett bázisra, de az utóbbi pár évben kibővültek a feladatok, az orosz légierő megélénkült térségi tevékenysége miatt már egyidejűleg több ország, 8-12 géppel látja el a szolgálatot, és igénybe veszik a lettországi Amari légi bázist is.
Ezúttal ugyancsak így történik: a magyar Gripen-ek mellett ott vannak a spanyol Hornet-ek, ezen felül a lett bázison még négy brit Typhoon is készenlétben áll.
A május 1-től szóló küldetésre persze jóval előbb megkezdődött a felkészülés, a „földi lépcső” kiszállította a szükséges kiszolgáló eszközöket és berendezéseket, majd április végén kitelepült a négy gép, amelyek magukkal vitték a fegyverzetüket is. Mivel több ország légterén kell áthaladni, ezért biztonsági okokból a rakéták üzemképtelen állapotban, kormányfelületeik és vezérsíkjaik nélkül lettek felszerelve a gépekre. Az óvatosság indokolt, hiszen éppen az elmúlt évben történt, hogy az egyik BAP feladatot ellátó spanyol Eurofighter Typhoon pilótája véletlenül elindította az AIM-120 AMRAAM rakétáját.
A másik fontos esemény ezzel párhuzamosan a már említett kecskeméti reptér felújítása. A NATO Biztonsági Beruházási Program és a Modern Városok program keretében történik a munka, ami után - az eddigihez képest jobb feladatellátás mellett - lehetőség nyílik a reptér részleges polgári felhasználására is. Ez persze nem „ördögtől való” megoldás, hiszen számtalan helyen üzemelnek párhuzamosan a katonai és civil gépek. Az eddig használt betonra aszfalt réteg kerül, ami remélhetőleg kiküszöböli a Gripen orrfutó problémáit, mivel így nem kell számolni a beton dilatációs hézagai által okozott rázkódással, vibrációval.
A költözést szintén komoly felkészülés előzte meg, hiszen úgy kellett „sakkozni” a gépek üzemidejével és időszakos munkáival, hogy mindegyik repülésre alkalmas állapotban legyen a céldátum elérésekor.
Pápa régen a légierő „első vonalas” bázisa volt, ennek megfelelő infrastruktúrával felszerelve. A MiG-21-esek és MiG-23-asok számára betonfedezékek álltak rendelkezésre, melyek még most is megvannak, és szükség esetén használhatók a gépek elhelyezésére.
A huzamos üzemeltetéshez azonban ez ma már nem elég, a Gripen korszerű fedélzeti elektronikája egy sor földi ellenőrző berendezést és felszerelést igényel, amiket ugyancsak Pápára kellett szállítani.
Az „idegen helyen” történő repülőgép-kiszolgálást nagyon megkönnyítette volna, ha időben érkezik a 2018 végén megrendelt DAM. Ez a svéd Saab által kidolgozott Deployable Aircraft Maintenance facility, amely a gépek tárolása mellett biztosítja a teljes kiszolgálást, kivéve persze a nagyobb mélységű időszakos munkákat.
A DAM könnyűszerkezetes hangárja 37 méter hosszú, 20 méter széles és 8 méter magas, így négy Gripen is elfér benne. A lényeg azonban nem is ez, hanem az a tíz szabványos, 20X8X8 láb méretű kamionon szállítható konténer, amelyben megtalálható minden - a munkához és kiszolgáláshoz szükséges - eszköz, rendszer, felszerelés. Ezek között van, amely alkatrész-raktárként szolgál, katapultülés karbantartó, fegyverzetjavító, ellenőrző berendezéseket tartalmazó konténer, pilótaöltöző, bevetéstervező, időszakos munkákat szervező, számítógépes nyilvántartó helyiség stb.
A megrendelt DAM ideális lett volna a pápai áttelepülés hátterének biztosításához, de sajnos csak nyár vége felé érkezhet meg. Ez egy vadonatúj szerkezet, aminek első megrendelője éppen Magyarország. A teljes komplexum két nap alatt telepíthető, így ideális lehet expedíciós feladatok végrehajtása esetén is.
A Kecskeméten maradt gépek és kiszolgálóik május 7-től két részletben települtek át Pápára, aminek mi is tanúi lehettünk. Hat gép - köztük a két kétüléses „Delta” - érkezett meg a délelőtt folyamán, és öt hozta a szárnyvégein a hazai fegyveres készenléti szolgálat ellátásához szükséges AIM-9 Sidewinder rakétákat. Amint arról már beszámoltunk, éveken át a nagy távolságban lévő légi célok megsemmisítésére optimalizált AIM-120 AMRAAM volt felszerelve a „keszire”, mivel a kis hatótávú, infravörös önirányítású AIM-9-eseknek lejárt az üzemideje, s annak meghosszabbítása - máig nem nyilvános okok miatt - nagyon elhúzódott.
A hat gép érkezését és a fegyverek biztosítását követően módunk nyílt közeli információszerzésre, hiszen a legilletékesebbek is nyilatkoztak a sajtónak, így Kilián Nándor dandártábornok a Magyar Honvédség Parancsnokság légierő haderőnemi szemlélője és, Magasy Zsolt ezredes az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka.
A következő napon további három Gripen érkezett a dunántúli bázisra, ezzel teljessé vált az áttelepülés. Aki utánaszámol, nem téved, eddig valóban csak 13 gépről esett szó, (4 a Baltikumban, 9 Pápán) a tizennegyedik ugyanis a cikk írása idején Svédországban volt javításon. Ez nagy valószínűséggel az a gép, amely a közelmúltbeli éleslövészeten megsérült, miközben a 27 mm-es BK27-es gépágyúval földi célra tüzelt.
A magyar Gripenek többsége már átesett Svédországban a soros módosításon, melynek keretében lecserélték a régi szoftvercsomagot a legújabb MS20-ra. Ez nagymértékben kibővíti az alkalmazható fegyverzetválasztékot, bár nálunk ennek kihasználására nem sok esély van. Viszont hasznos képességjavulás, hogy a PS05 fedélzeti radar lehetőségei kibővültek, többek között a hatótávolsága is nőtt. Az új szoftverek mellett kisebb külső módosításokra is sor került, megváltozott néhány antenna, így például az elektronikus hadviselési rendszerhez tartozó a függőleges vezérsíkon.
A Puma század személyi állománya számára komoly dolog párhuzamosan ellátni a BAP feladatait és a hazai, valamint a szlovéniai légvédelmet, különösen úgy, hogy otthonuktól távol kerültek. A Kecskemét és Pápa közötti távolság már túl nagy ahhoz, hogy mindenki naponta hazatérhessen a szolgálat leadását követően, így többnyire csak a hétvégéken találkozhatnak családjukkal.
A kiváló információszerzési és fotózási lehetőségért köszönet a pápai bázis sajtótisztjének, Gyeginszky Andor főhadnagynak.
Forrás: http://www.aranysas.hu
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.