2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

ILA története röviden

JETfly  |  2004. 05. 10., 14:16

A minden páros évben Berlinben megrendezett ILA, ma már tradicionálisan az egyik legnagyobb szakmai rendezvény Európában. Egy repüléssel kapcsolatos rendezvény története nem is kezdődhetne máskor, mint a huszadik század elején, mikor az ember repülőgéppel győzte le a levegőt. Ezen történelmi esemény keltette fel az átlag ember érdeklődést a repülőeszközök iránt.

1909 nyarán Frankfurt lesz az első város mely házigazdája az első német nemzetközi repülő shownak, Internationale Luftschiffahrt Austellung, röviden ILA néven. Júliustól októberig repülő szakemberek és érdeklődő közemberek tekintették meg a repülőgép konstrukciókat, repülési technológiákat Németországban. A repülőgép építő Zeppelin, Parseval, Cluth és Ruthenberg is bemutatkoztak gépeikkel. Az érdeklődők hőlégballonokat, repülési müszereket és számos repülőgépet tekinthettek meg "Repülési berendezések és modellek" szekció kiállításán. A kiállítás kiemelkedő színfoltja a Wright fivérek egyik gépe volt. Az első ILA eredménye ötszáz kiállító és közel félmillió látogató volt, de ez nem minden. Az ILA segített megismertetni a repülés technológiáját az átlag emberek között.Az első ILA nyomdokain 1910 áprilisában, számos repülő klub egyesült, kialakítva a Német Pilóták Egyesületét. Hamarosan később, a Német Repülőépítők Szövetsége is megalakult Frankfurtban. Három évvel később, 1913-ban, Berlinben tartották az általános repülő szakkiállítást, az Allgemeine Luftfahrtausstellung néven. Ez a fórum hatásos bemutatója volt a német repülő technológiának és az akkori neves repülőgép gyáraknak.

Az I. világháború miatt majdnem húsz év telt el az első ILA óta, mikor Németország egy újabb airshowt rendezett. 1928 októberében tartották a berlini Kaiserdamn vásárközpontban. Tizenkilenc ország résztvevője állított ki a három csarnokban. Közel százötven repülőgép, számos hajtómü és gyakorlatilag minden, ami a repüléssel kapcsolatos, azt megtekinthették a vásárra kilátogató érdeklődők, szakemberek 1928. október 7. és 28. között. Minden csúcs német repülőgép gyártója megmutatta eddigi fejlődését. A rendezvény egyik érdekessége volt, mikor negyven repülő légi rally bemutatót tartott Berlin-Tempelhof körül.

Az 1928 évi rendezvény után, a gazdasági válság, a politikai helyzet majd a II.világháború megakadályozta, hogy a repülő szakmai találkozó megrendezése tradíció legyen. 1955-ben, mikor Németország visszanyerte légi szuverenitását, lefektették a nemzetközi repülési kiállítás alapkövét. Két évvel később, 1957-ben a hannoveri ipari kiállítás részeként, a Langenhagen-i repülőtéren közel két tucat repülőgép volt látható. Ezt az eseményt tekinthetjük az ILA előfutárának, mely tradíciót teremtett több mint harminc évre.

1958-ban a BDLI ( Német Repülőipari Egyesület) szervezte meg a német légishowt. Speciális repülő bemutató a repülőgép alkatrészek és berendezések német gyártóinak, ahogy annak idején reklámozták az eseményt a szervezők. Közel ötvennégy cég mutatkozott be. A német cégek itt mutatták be a háború utáni első sport-, utasszállító repülőket és a német légierő, a Luftwaffe részére készített első kiképző jetet. 1959-től már a Deutce Messe AG is a German Air Show szervezői között van a BDLI mellett. Ez a rendezvény túl tett minden eddigi várakozáson. Százhetven cég érkezett nyolc országból a második német légimutatóra 1960-ban. A hannoveri Langenhagen repülőtéren több mint százezer látogató tekintette meg a kiállítást. A következő évben döntöttek úgy a szervezők, hogy ezentúl minden páros évben szervezik meg a német repülőipari szakkiállítást. 1962-ben már kilenc nemzet 232 cégének termékeit több mint 175.000 látogató tekintette meg. 1978-ban emlékeztek meg az első ILA (1928) ötvenéves évfordulójáról. 1990-ben egy korszak záródott lett az ILA történetében. Ezen évben adott otthont utoljára a kiállításnak Hannover.

1992-ben az új helyszín Berlin-Schönefeld repülőtér. Ebben az évben próbálják kibővíteni kiállítók palettáját. Az eddigi nyugat-európai résztvevők mellett megjelennek Európa keleti országainak szakmai kiállítói. 1994-ben változott a kiállítás koncepciója. A repülő szakmai kiállítók mellett az ürhajózás szakemberei is teret kaptak a rendezvényen. Az új téma nemcsak a kiállítók számát, hanem természetesen a látogatók számát, a rendezvény elfogadottságát is növelte. 1998-ban már több mint kétszázezren, ebből nyolcvanezer kereskedő látogatja meg az ILA-t.

Az ILA folyamatosan fejlődik. Minden évben emelkedik a látogatók és kiállítók száma. A legutóbbi kiállításon 2002-ben 215.150 látogató tekintette meg 41 nemzet 1067 kiállítójának standját.

A szervezők szerint idén újabb rekordok dőlnek meg május 10 és 16 között.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.