Jó hír a repülés szerelmeseinek, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség előzetes tervei alapján Magyarország a NATO-ba való belépésének 10. évfordulója alakalmából, illetve a NATO megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére 2009. augusztus 1-2-án ismételten megrendezi Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatót.
Az idén megrendezett rendkívül sikeres repülőnap után 2009-ben ismét az alföldi bázison adnak majd randevút egymásnak a dübörgő vasmadarak. A szervezők előzetes (!) információi szerint jövőre kicsit korábban a megszokottnál, azaz már augusztus legelején láthatóak lesznek a világ minden tájáról érkező harci gépek és katonai forgószárnyasok.
A kecskeméti repülőnappal kapcsolatos információkat a már évek óta megszokott módon, a http://www.repulonap.hu honlapon teszik közzé a szervezők.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.