Sokak kedvence, a holland F-16 demo csapat megkezdte felkészülését a 2012-es szezonra. A fekete-narancssárga festésű F-16-ost idén Stefan „Stitch” Hutten százados – a volkeli 312. század pilótája – repüli. A felkészülés kezdeti fázisában az Egyesült Államokba is ellátogatnak: kéthetes gyakorlás keretein belül Arizonában készülnek fel a 2012-es szezonra. Huttent elődje, Ralph „Sheik” Aarts százados is segíti a felkészülésben. Az USA-ból visszatérve a csapat Hollandiában folytatja a gyakorlást.
Feltehetnénk a kérdést, hogy miért kell Arizonában – távol Hollandiától – beiktatni egy kéthetes gyakorlást. A csapat beszámolója szerint azért esett a választásuk Arizonára, mivel az időjárás megfelelő, 5 darab kétüléses F-16BM áll majd ott rendelkezésükre, továbbá ott is egy nagyszerü holland csapat lesz segítségükre, így nem kell további terhet rakniuk a hazai bázisukra. A volkeli állomány egyébként is nagyon elfoglalt volt az utóbbi időben a közelmúltban befejeződött líbiai szerepvállalás, valamint az afganisztáni küldetés miatt.
A jelenlegi tervek szerint 2012-ben körülbelül 10 repülőnapon képviselnék a Holland Királyi Légierőt, ezek listája azonban még nem teljes. 2013-ban viszont légierejük 100 éves évfordulóját ünneplik, abban az évben várhatóan még több országba ellátogatnak.
Így készült a festés
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.