Az előzetes tervekkel ellentétben az idei Farnborough International Airshow-n nem szerepelt a Szu-27 típusú repülőgépekkel repülő „Orosz Lovagok” bemutató kötelék.
„Sajnos az „Orosz Lovagok” bemutató kötelék két Szu-27-ese, melyek a tervek szerint részt vettek volna az idei Farnborough International Airshow-n, nem tudtak időben megfelelni annak a szigorú követelményrendszernek, ami lehetővé teszi részvételüket a repülőbemutatón”, - nyilatkozta a brit repülőnap képviselője.
Farnborough 2012. július 9-én nyitotta meg kapuit, míg az előzetes tervek szerint az „Orosz Lovagok” július 4-5-én hajtották volna végre az átrepülést a brit város repülőterére. A kötelék azonban nem hajthatta végre a repülési feladatot Nagy-Britanniába, mivel a harci repülőgépek nem rendelkeztek a Haditechnikai Együttmüködést Felügyelő Szövetségi Szolgálat (FSZVTSZ) engedélyével, aminek hiányában tilos haditechnikai eszközt külföldre vinni. A későbbre – július 7-re – tervezett, Kubinkából a kalinyingrádi Cskalovszk érintésével tervezett átrepülés szintén törlésre került.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.