Az orosz Roszoboronexport a Párizsban, Le Bourget-ben megrendezendő légiszalon első napján két szerződést is kötött harci helikopterek eladása ügyében – írja a Ria Novosti. Az első szerződést Irakkal kötötték, mely Ka-52 „Alligator” típusú harci helikoptereket vásárolt. A delegáció szóvivője megjegyezte, hogy a szerződés a még korábban, 2012 októberében aláírt megállapodás folytatása. Mint ismeretes, akkor Núri al-Máliki iraki miniszterelnök Moszkvába látogatott és aláírt egy megállapodást orosz fegyverek vásárlásáról 4,2 milliárd dollár értékben.
Korábban, de szintén június 17-én, hétfőn egy másik szerződés is született, melynek értelmében a Roszoboronexport Mi-28NE „Éjszakai vadász” típusú harci helikoptereket is értékesített. Arról azonban, hogy mely országnak, illetve pontosan mennyi helikoptert sikerült eladni, egyelőre nem nyilatkoztak.
A Le Bourget-ben bemutatót repülő, új festésü Ka-52 (Fotó: russianplanes.net)
Feltételezhető, hogy a megrendelő ország szintén Irak lehet, ugyanis a korábbi, 2012-es megállapodás értelmében 30 darabot már vásároltak a forgószárnyasból, azonban ez év májusában a darabszámot 40 példányra bővítették.
Mi-28NE "Éjszakai vadász"
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.