Kínában, a napokban zajló China Air Show 2016 rendezvényen több újdonság is bemutatásra került, így többek között először láthatta a nagyérdemű az új ötödik generációs kínai vadászbombázót, a J-20-ast – írja a China News Service.
A Zhuhai-ban megrendezett eseményen látott J-20-as típus első repülését még 2011 elején teljesítette, melyet a Chengdu Aircraft Industry Corporation gyárt. Kína a J-20 mellett egy másik, szintén ötödik generációs vadászgépet is fejleszt, a J-31-est. A RIA Novosti információi szerint, az Orosz Légi és Kozmikus Erők képviseletében, Szergej Kornev azt nyilatkozta, hogy a J-31-es a jövőben orosz hajtóművel, az RD-93-assal fog repülni. A típus első repülésére 2012. október 31-én került sor.
A hírhez kapcsolódik, hogy szintén a China Airshow-n láthatta először a nagyközönség az AG600 Jiaolong amfíbiát, mely 2016 júliusában készült el, ezért csak a statikus soron lehet megtekinteni. Mint arról már korábban lapunkon is beszámoltunk, a JL-9-es kiképzőgép is most debütál ezen az eseményen, mellyel a később J-10-esre és J-11-esre kerülő pilóták felkészítése folyik. Az érdeklődők az Y-20-as kínai fejlesztésű szállítógépet is láthatják, mind a földön, mind a levegőben, melyből több példány már ez év közepétől hadrendben áll.
Forrás: armstrade.org
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.