Húsz darab Boeing 787 Dreamlinerre adott megrendelést egy repülőgép-lízingelő társaság, az International Lease Finance Corp. (ILFC). A cég az első a nagy bérbeadó cégek közül, amelyik vásárolna a Boeing új típusából. Az üzlet értéke nagyjából 2,4 milliárd dollár.
Az ILFC - az American International Group Inc. egyik részlege - a múlt hét végén zárta le az üzletet, de arra kérte a Boeinget, hogy weblapján ne tüntesse fel a vásárló társaság nevét - írta a Wall Street Journal ismeretlen forrásokra hivatkozva. John Plueger, a Los Angeles-i lízingelő cég elnöke és ügyvezető igazgatója, valamint a Boeing illetékesei nem kommentálták a sajtóértesüléseket.
Az ILFC rendelésére már hónapok óta lehetett számítani. A júniusi párizsi légiipari seregszemlén a cég vezérigazgatója, Steven Udvar-Hazy elmondta, hogy a társaság a Boeinggel és nagy riválisával, az európai Airbus-szal is tárgyalásokat folytat legújabb gépeikről. A vezérigazgató szerint a vállalat egyszerüen azért rendelte a húsz gépet az amerikai gyártótól, mert a tárgyalások előrehaladottabb állapotban voltak, mint az Airbus-szal.
Az ILFC a világ legnagyobb repülőgépek bérbeadásával foglalkozó társasága, ezért a vele kötött üzlet fontos tényező bármely új modell sikerének megalapozásában. A cég flottája több mint 700 gépből áll, amelyek összértéke meghaladja a 36 milliárd dollárt.
A Wall Street Journal információi szerint az ILFC, mint a Boeing legnagyobb egyéni megrendelője, képest volt nyomást gyakorolni a gyártóra, s így rendkívül kedvező, 120 millió dolláros darabáron jut hozzá az új 787-esekhez. A gépek leszállítása 2008 közepén esedékes. Az új rendeléssel együtt a Boeingnek 293 Dreamlinere kelt már el 24 ügyfélnél. A 787-es nagy vetélytársa, az Airbus A350-esre eddig 143 megrendelés érkezett.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.