Az orosz Aviakor cég üzemében ebben a hónapban fejeződik be Tupoljev legendás, 1968-ban először a levegőbe emelkedett, három hajtóműves utasszállítójának gyártása.
Az utolsó három, vadonatúj Tu-154M-ből a Kuban Airlines és a szamarai kormány már júniusban átvett egyet-egyet. Az említett légitársaság a második gépet most júliusban kapja meg. Attól kezdve az Aviakornál a még szolgálatban álló, több száz Tu-154-es karbantartását és nagyjavítását végzik. Jelenleg az üzemben 10 ilyen gépen dolgoznak. A cégnél azonban korántsem szünik meg a repülőgépgyártás. Teljes gőzzel folyik ugyanis a felkészülés az Antonov An-140-es gépek sorozatgyártására. A tervek szerint az első három példány még idén kigördül a csarnokból.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.