2025. 03. 26. szerda
Emánuel
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Feljövőben a kínai polgári repülőgépgyártás

JETfly  |  2009. 03. 05., 20:18

A kínai polgári repülőgépgyártás történelmi jelentőségű eseményt ünnepelt 2008. november 28-án. Nyolc év munkájának eredményeként a levegőbe emelkedett az első teljesen hazai fejlesztésű regionális jet, az ARJ–21-700-as „Repülő Főnix”, és Sanghaj Zhabei nevű negyede fölött hatvanperces sikeres próbautat tett.

Az elmúlt nyolc évben bizonyára elegendő tapasztalatra tettek szert az ARJ–21-700-as kifejlesztésén és megépítésén dolgozó kínai mérnökök, mert bár anyagi jellegü gondok nem hátráltatták a munkájukat, azért szép számmal akadtak megoldandó technikai problémák.

A program menetrendjét például már az induláskor teljesen felborította, hogy az ukrajnai Antonov gyárban kifejlesztett szuperkritikus szárny aerodinamikai tesztjeit négy intézet szélcsatornájában is el kellett végezni (Kínában, Oroszországban és Hollandiában). Tudniillik a kínai légügyi hatóság (a CAAC) a pártatlan repülőkísérleti laboratóriumok szakvéleményétől tette függővé a gyártás engedélyezését. Emiatt természetesen többször is át kellett tervezni a szárnyszerkezetet, s ezzel együtt a sárkány más komponenseit is, ami behozhatatlan csúszást eredményezett.

Pedig a sanghaji repülőgépgyár vezérigazgatója 2001-ben még magabiztosan úgy nyilatkozott, hogy a 78–98 személyes gépcsalád Benjáminja, a rövid hatótávolságú ARJ–21-700-as a pekingi olimpiai játékok évében forgalomba áll. Nyilvánvalóan más jellegü problémák is adódhattak az évek során, mert a 001-es számú prototípus csak 2007. december 21-én készült el, utána pedig, ki tudja miért, majdnem egy évet kellett várni a B–970L első felszállására. Furcsa módon egyetlen külföldi tudósítót sem hívtak meg a tavaly őszi szüzrepülésre, sőt előtte a Xiang Feng látványos bemutatási ceremóniájára sem.

Végül aztán lehullott a lepel a titokról. A divatos köntösbe öltöztetett presztízsgép november 28-án elhagyta a sanghaji repülőgépgyár kísérleti telepének hangárját. A forgatókönyv szerint először tisztelgett a gurulóút mentén felsorakozott állami és tartományi pártvezetőknek, majd ráfordult a pályára, és ezerméteres nekifutás után 12 óra 23 perckor a magasba emelkedett.

Azon a pénteki napon az ország lakossága először az esti tv híradóból értesülhetett a történelmi jelentőségünek nevezett eseményről, vagyis hogy Sanghajban felszállt a kínai repülőgépipar büszkesége, a kilencvenszemélyes, sugárhajtású „Repülő Főnix”. És persze az ilyenkor szokásos propaganda sem hiányzott a kommentárból, amely azzal folytatódott, hogy ez csak az első lépés a siker felé, ugyanis a konstruktőrök már dolgoznak az AR–21-es gépcsalád többi változatának kifejlesztésén.

Másnap a programot felügyelő konzorcium vezérigazgatója nyilatkozott a sajtónak, de az első kísérleti repülés részleteiről csak annyi derült ki, hogy az sikeres volt. A gép 900 méteren repülve hajtotta végre az előírt feladatokat, s ezzel elkezdődött a százhetvenkét kötelező tesztre kiterjedő engedélyeztetési program, amelynek során az eddig összeszerelt hat példány közül három vesz részt. Azt viszont már most tudni lehet, hogy a konfigurációtól függően 78–90 férőhelyes ARJ–21-700-as időben megkapja a hatósági engedélyeket, mivel a szokatlanul hosszúra nyúlt fejlesztési periódusban valamennyi kritikus müszaki problémát megoldották.

Most már, hogy a sikeres premierrel az utolsó akadály is elhárult a 776 millió dollárt felemésztő program útjából, óramüpontossággal müködik a gépezet. A megrendelők garantáltan hozzájutnak a vállalt határidőre a gépekhez, mert a részegységek gyártói és a külföldi beszállítók felkészültek az igények teljesítésére. Csakúgy, mint az AVIC sanghaji központi repülőgépgyára, ahol az első évben tizenöt darabot tudnak összeszerelni, 2015-ig pedig az igényektől függően akár évi ötvengépesre is növelhetik a kapacitást.

A bevezető légitársaság – amely a legújabb hírek szerint a Joy Air lesz – így bizton számíthat arra, hogy 2010 márciusában átveheti az első forgalomképes ARJ–21-700-ast.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
2025-03-10 09:31:05
A Wizz Air különleges nőnapi járatokkal ünnepelte női dolgozóit. A 2221-es, Budapestről London-Gatwickre tartó Airbus A321neo kizárólag női személyzettel szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, a járaton Gombkötő Gabriella kapitány és Nyers Szabina első tiszt mellett Fanny, Anna, Csenge, Ivett és Nikolett légiutas-kísérők teljesítettek szolgálatot.
2025-03-06 12:26:06
Március 5-én Szolnokról indult útnak az MH Kiss József 86. Helikopterdandár egyik Airbus H145M típusú forgószárnyasa Pristinába, hogy a NATO koszovói békefenntartó erő (KFOR) kötelékében részt vegyen annak műveletében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.