Újabb, sorrendben negyedik svájci desztinációval bővül a Budapest Airport kínálata: a ferihegyi repülőteret üzemeltető cégnek ezúttal a svájci Sky Work Airlines AG. társaság gépét sikerült a magyar fővárosba csábítania. Az első svájci turboprop gép október 30-án száll le Budapesten, a jelenlegi tervek szerint eleinte heti két alkalommal, hétfőn és vasárnap közlekedik a két főváros között.
A Budapest Airport folytatja a lendületes évkezdéssel meghatározott trendet. A legújabb, a Sky Work Airlines-zal kötött megállapodása értelmében a svájci légitársaság 2011. október 30-ától hetente kétszer szállítja utasait a magyar és a svájci fővárosok között 31 férőhelyes Dornier 328 repülőgépein. A Budapest Airport kínálatában ezzel már négy svájci város szerepel: Bern mellett Genfbe, Zürichbe és Bázelbe lehet repülni Ferihegyről.
Az 1983-ban alapított, berni központú Sky Work Airlines 2010-ben 28,300 utast szállított, útvonalait mind turisztikai, mind üzleti céllal utazó, elsősorban svájci ügyfelei igényeihez alakítja. A légitársaság Bombardier DASH-8 Q400 és Fairchild Dornier 328-110 típusú gépekből álló flottáját három új géppel bővíti, ennek köszönhetően döntött újabb úti célok felvételéről, így Budapest mellett az idén Bécs, Milánó, Belgrád, Róma és Madrid is felkerül a kínálatába.
A Sky Work Airlines a rendkívül takarékos üzemü turboprop gépein egy sor újdonsággal várja az utasokat, a fedélzeten például a világon elsőként kínálnak újságok helyett tábla-számítógépet az olvasni, vagy akár játszani kívánó utasaiknak, ami nem csupán kényelmes, hanem környezetbarát megoldás is.
A Budapest Airport a berni útvonalat megelőzően idén már hat új járat indítását jelentette be: a Qatar Airways dohai, az airBaltic rigai, az American Airlines new-york-i, a jet2.com edinburghi, a Malév felújított barcelonai járatát, valamint a FlyCentralEurope üzemeltette torontói járatot.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.