A HM EI Zrt. Repülési Divíziójának PNR Csoportja által 2019-ben felújított és átadott négy, egykori távirányítású, felderítő és célrepülőgép feladatokat ellátó pilóta nélküli repülőeszköz méltó helyére került a RepTár Hangárjában. A gyűjtemény bővülésével később létrejöhet a pilóta nélküli légijárművek önálló szekciója.
December 8-án két korábbi változat, a METEOR-2 és a METEOR-3R, illetve egy a HM EI Zrt. által fejlesztett és gyártott, jelenleg is rendszerben lévő, METEOR-3MA korszerű pilóta nélküli célrepülőgép került a múzeumba.
A Magyar Honvédség légvédelmi gyakorlatain évtizedek óta alkalmazzák a METEOR célrepülőgép család különböző eszközeit. A RepTárban történő bemutatása jól szemlélteti az ellenséges, támadó repülőeszközöket szimuláló pilóta nélküli repülőeszközök műszaki fejlődését. Ezek költséghatékony és biztonságos gyakorlási lehetőséget jelentettek, illetve jelentenek ma is a hadrendben lévő légvédelmi fegyverrendszerek kezelői számára.
A HM EI Zrt. továbbra is elkötelezett a repülőemlékek megőrzése mellett, ezért a jövőben is támogatja a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot kiállítási tárgyakkal, illetve kész bekapcsolódni a múzeumnak a repüléstörténet érdekes eseményeit vagy különleges eszközeit bemutató projektjeibe.
Forrás: https://honvedelem.hu/
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.