2024. 12. 22.
Zénó
: 414 Ft   : 399 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Regionális repülőterek fejlesztése

JETfly  |  2004. 04. 05., 22:04

Az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága hétfői budapesti ülésén meghallgatta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tájékoztatóját a regionális repülőterek fejlesztéséről.

Székely Zoltán, a tárca főosztályvezető-helyettese elmondta: a sármelléki repülőtér fejlesztésére az idei költségvetésből 670 millió forintot különítettek el, amit a takarékossági intézkedések keretében 370 millió forinttal csökkentettek. Hozzátette: a fennmaradó 300 millió forintból elsősorban a légi közlekedés biztonságát és védelmét szolgáló beruházásokat kell megvalósítani. A főosztályvezető-helyettes közölte: a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium saját forrásából 320-400 millió forinttal támogatja a debreceni repülőtéren történő nemzetközi határállomás kialakítását. A bizottság meghallgatta a nemzeti fejlesztési terv 2007-2013-as időszakra vonatkozó tervezéséről szóló tájékoztatót. Jobbágy Valér, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal munkatársa elmondta: az Európai Bizottság által készített, informálisan átadott munkaanyagok szerint Magyarország a következő pénzügyi időszakban összesen 24,609 milliárd euró támogatást kaphat a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból. Ez évente 3,158-3,897 milliárd euró. Hozzátette: a felhasználható összeg a 2004-2006-os időszakhoz viszonyítva 7,5-ször, az ezt megelőző három évihez képest pedig 33-szor nagyobb lesz. Ez a hazai költségvetési társfinanszírozással, illetve a szükséges saját résszel kiegészítve hozzávetőlegesen 12-15 ezer milliárd forint beruházást jelent az időszakban.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-14 16:00:42
Kovács Krisztián ezredest nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár új parancsnokává 2025. január elsejei hatállyal. Elődje, dr. Bali Tamás dandártábornok az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytatja katonai szolgálatát.
2024-11-18 16:45:23
Idén októberben megállapodás született arról, hogy különleges mentéseknél segédkezik egymásnak az EUFOR (European Union Force) és a konjici Prenj Hegyimentő Szolgálat. Az együttműködés aláírásakor a nemzetközi haderőt dr. Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea művelet parancsnoka, míg a bosnyák felet Almir Mahmutović, az önkéntes szervezet igazgatótanácsának elnöke képviselte.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.