Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a pekingi és a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság képviselője pénteken, Budapesten. Li Peiying, a Capital Airports Holding Company elnöke és Kepecs György, a Budapest Airport Rt. elnöke az ünnepélyes aláírási ceremónián elmondták: a két régióközpontként működő repülőtér között létrejött megállapodás biztos alapja lehet a két ország közötti gazdasági kapcsolatok bővítésének és a nemzetközi utas- és áruforgalom további növelésének.
A Budapest Airport Rt. elnökének vezetésével 2004 tavaszán két alkalommal delegáció járt Pekingben, ahol a megbeszélések során a két repülőtér vezetése együttmüködésükről állapodott meg. Ezen tárgyalások eredményeként Li Peiying, a Capital Airports Holding Company elnöke és Kepecs György, a Budapest Airport Rt. elnöke szeptember 24-én stratégiai együttmüködési megállapodást írtak alá Budapesten. A megállapodás a felek azon felismerésén alapul, mely szerint a két főváros repülőtere közötti szorosabb kapcsolat nagyban hozzájárulhat a két ország között stabilan növekvő gazdasági kapcsolatok - és vállalati tevékenységükre jellemzően -, utas- és áruforgalom további jelentős bővítéséhez. A megállapodásban foglaltak szerint a felek vállalják, hogy a stratégiai fejlesztési kutatások, az áruforgalom (cargo), az utasforgalom és a marketing területén megosztják információikat, összehangolják tevékenységüket és közös projekteket indítanak. A megállapodás folyamatos megvalósítása érdekében a két repülőtér-üzemeltető társaság rendszeres találkozót tart.
Ferihegyből regionális logisztikai központ lesz
„A Budapest Airport Rt. és az általa üzemeltetett Ferihegyi repülőtér célja, hogy - a térség utas- és áruforgalmi központjává válva - kiszolgálhassa a hasonló ütemü növekedés előtt álló nemzetközi repülőtereket. Ezért az egyik legsikeresebben müködő hazai állami vállalatként különösen büszkék vagyunk arra, hogy a pekingi Capital Airports Holding Company a Budapest Airportot választotta stratégiai partneréül és az Európai Unióba vezető út csomópontjául.” - mondta Kepecs György, a Budapest Airport Rt. Igazgatóságának elnöke az ünnepélyes aláírási ceremónia alkalmából. „A megújuló 1-es Terminállal és a regionális logisztikai központként funkcionáló cargobázissal megerősödve Ferihegy a legmodernebb környezetben fogadhatja a jelentősen növekedő kínai utas- és áruforgalmat ” - tette hozzá az elnök.
2020: 100 millió kínai turista
Mint azt korábban több nemzetközi lap írta, az elmúlt tíz évben évente átlagosan 15 százalékkal nőtt a kínai kiutazások száma; tavaly már közel 2 millióan keresték fel Európát. A Turisztikai Világszervezet becslése szerint 2020-ra Kína a negyedik legfontosabb küldő ország lesz évi százmillió kiutazó turistával. „A most létrejött megállapodás biztos alapja lehet a két ország közötti folyamatosan növekedő nemzetközi utas- és áruforgalom kiszolgálásának.” - mondta Li Peiying, a Capital Airports Holding Company elnöke az eseményen. A CAH eddig csupán a Los Angeles-i és a párizsi nemzetközi repülőtérrel kötött a mostanihoz hasonló stratégiai megállapodást. A Budapest Airport Rt. elnökének vezetésével 2004 tavaszán két alkalommal delegáció járt Pekingben, ahol a megbeszélések során a két repülőtér vezetése együttmüködésükről állapodott meg. Ezen tárgyalások eredményeként Li Peiying, a Capital Airports Holding Company elnöke és Kepecs György, a Budapest Airport Rt. elnöke szeptember 24-én stratégiai együttmüködési megállapodást írtak alá Budapesten. A megállapodás a felek azon felismerésén alapul, mely szerint a két főváros repülőtere közötti szorosabb kapcsolat nagyban hozzájárulhat a két ország között stabilan növekvő gazdasági kapcsolatok - és vállalati tevékenységükre jellemzően -, utas- és áruforgalom további jelentős bővítéséhez. A megállapodásban foglaltak szerint a felek vállalják, hogy a stratégiai fejlesztési kutatások, az áruforgalom (cargo), az utasforgalom és a marketing területén megosztják információikat, összehangolják tevékenységüket és közös projekteket indítanak. A megállapodás folyamatos megvalósítása érdekében a két repülőtér-üzemeltető társaság rendszeres találkozót tart.
Ferihegyből regionális logisztikai központ lesz
-A Budapest Airport Rt. és az általa üzemeltetett Ferihegyi repülőtér célja, hogy - a térség utas- és áruforgalmi központjává válva - kiszolgálhassa a hasonló ütemü növekedés előtt álló nemzetközi repülőtereket. Ezért az egyik legsikeresebben müködő hazai állami vállalatként különösen büszkék vagyunk arra, hogy a pekingi Capital Airports Holding Company a Budapest Airportot választotta stratégiai partneréül és az Európai Unióba vezető út csomópontjául. - mondta Kepecs György, a Budapest Airport Rt. Igazgatóságának elnöke az ünnepélyes aláírási ceremónia alkalmából. -A megújuló 1-es Terminállal és a regionális logisztikai központként funkcionáló cargobázissal megerősödve Ferihegy a legmodernebb környezetben fogadhatja a jelentősen növekedő kínai utas- és áruforgalmat - tette hozzá az elnök.
2020: 100 millió kínai turista
Mint azt korábban több nemzetközi lap írta, az elmúlt tíz évben évente átlagosan 15 százalékkal nőtt a kínai kiutazások száma; tavaly már közel 2 millióan keresték fel Európát. A Turisztikai Világszervezet becslése szerint 2020-ra Kína a negyedik legfontosabb küldő ország lesz évi százmillió kiutazó turistával. -A most létrejött megállapodás biztos alapja lehet a két ország közötti folyamatosan növekedő nemzetközi utas- és áruforgalom kiszolgálásának. - mondta Li Peiying, a Capital Airports Holding Company elnöke az eseményen. A CAH eddig csupán a Los Angeles-i és a párizsi nemzetközi repülőtérrel kötött a mostanihoz hasonló stratégiai megállapodást.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.